2024 április 19

Olcsón megúszta az esős napot Budapest

A részvénypiac forgalma 18,3 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Magyar Telekom árfolyama stagnált, a másik három papíré pedig esett az előző napi záráshoz képest.

Estek a vezető részvények

A Mol 130 forinttal, 1,11 százalékkal 11 530 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,61 százalékkal 4080 forintra esett, forgalmuk 13,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 348 forintot ért, forgalma 428,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 1,31 százalékkal 3765 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1456,92 ponton zárt pénteken, ez 4,74 pontos, 0,32 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Az utóbbi időben mértekhez képest erős forgalom mellett, az európai tőzsdékhez mérve kevésbé esett a BUX pénteken – mondták a szakértők.

Sőre Balázs, a Buda-Cash üzletkötője kiemelte, hogy a német tőzsde 2 százalékos, illetve az amerikai börze 1 százalékos eséséhez képest a BUX még felülteljesítőnek számít. A pénzpiacokon erősen esett a rubel ára a dollárhoz képest, de a forint is gyengébb lett az euróhoz viszonyítva.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank üzletkötője az OTP közel 14 milliárdos forgalmát emelte ki, de ettől még esett a bankpapír árfolyama. A Richter árfolyamának csökkenésére hatott a rubel gyengülése, míg a Mol árát a gyengülő olajár befolyásolta.