2024 április 20

Összeszedte magát a BÉT

A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Csak a Richter csökkent

A Mol 75 forinttal, 0,68 százalékkal 11 035 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 51 forinttal, 1,38 százalékkal 3735 forintra nőtt, forgalmuk 7,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 2,42 százalékkal 339 forintra emelkedett, forgalma 439,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 56 forinttal, 1,59 százalékkal 3469 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1436,21 ponton zárt szerdán, ez 3,32 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: szerdán a magyar piac folytatta az előző napi esést, több mint 200 pont mínuszban is járt, azonban pozitív tartományban tudott zárni a 8 milliárd forintos napi átlagot meghaladó, 11,5 milliárd forintos forgalomban – mondta az Erste elemzője.

A befektetők örömmel fogadták, hogy az orosz jegybank vezetője kora délután bejelentette: szükség esetén biztosítják a devizaforrást a bankoknak. Oroszországnak vaskos, több mint 400 milliárd dolláros tartaléka van, éves importszükséglete 350 milliárd dollár – mondta.

A szakértő hozzátette: a rubel komolyan erősödött szerdán, árfolyama már csak 62 rubelen áll a dollárral szemben. Ez alapján az indexeknek sokkal feljebb kellett volna járniuk, a magyar piacnak is kirobbanónak kellett volna lennie. Látszik, hogy van még egy félelem a piacon, és ez a görög félelem – mondta.

Miró József kiemelte: fontos bizonytalansági faktor, hogy mi fog történni a szerdai szavazáson az új elnökről Görögországban, mivel sikertelen elnökválasztás esetén általános parlamenti választásokat kell kiírni, amit nagy valószínűséggel a baloldali Sziriza nyerne meg. A Sziriza pedig nem akarja végrehajtani azt a megszorító programot, amelyről Görögország korábban megállapodott az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) – mondta.

A görög államadósság több mint kétszerese az ország hazai össztermékének (GDP), 330 milliárd euróra rúg – ismertette az Erste vezető elemzője, hozzátéve: az országnak már jövőre is több tíz milliárd eurós fizetési kötelezettsége van.