2024 március 29

Profitkivétel volt a nyugat-európai tőzsdéken

Folytatódott a profitkivétel, miután az euróövezeti fő mutatók közül több is új történelmi, illetve hét év körüli rekordokat ért el a hét elején az Európai Központi Bank (EKB) mennyiségi enyhítésének múlt heti meghirdetésének örömére. Ezt a hetet azonban befelhőzte az amerikai jegybankrendszer (Fed) iránymutatása, amelyből kiderült: nem valószínű az őszre várt kamatemelés halasztása. Ráadásul a pénteken megjelent első hivatalos becslés azt mutatta, hogy az Egyesült Államok gazdasági növekedése meredeken lassult az utolsó negyedévben két negyedévi gyorsulás után.

tőzsde európa gtvVáltozatos hangulat

Óvatosságra intenek az Oroszországgal és Görögországgal kapcsolatos fejlemények is. A jövő héten már várhatók tárgyalások Görögország adósságterhének esetleges könnyítéséről.

A nap euróövezeti hírei nagyjából kiegyenlítették egymást. Az euróövezet átlagában decemberben meglepetésre csökkent a munkanélküliség, de januárban mélyült a defláció, és a maginfláció is lassult. Franciaországban várakozáson felül bővült a lakossági fogyasztás decemberben, de Németországban a vártnál jobban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése. Spanyolországban az utolsó negyedévben a vártnál többet nőtt a hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest.

A Morgan Stanley bankház három éve először növelte előrejelzését az európai vállalatok profitkilátására.

Csökkenések

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,90 százalékos romlással 6749,40 ponton zárt, 2,79 százalékkal az év végi értéke fölött.

Frankfurtban a DAX-30 0,41 százalékos mínusszal 10 694,32 ponton végzett, 9,06 százalékkal magasabban, mint év végén.

Párizsban a CAC-40 0,59 százalékkal 4604,25 pontra gyengült, 7,76 százalékkal meghaladva múlt év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 0,44 százalékot, a madridi IBEX-35 0,99 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 1,59 százalékot, a zürichi SMI 0,60 százalékot vesztett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 137,06 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel 16 530,93 ponton zárt pénteken.

Varsóban a WIG 20 0,01 százalékkal 2341,00 pontra gyarapodott, a Mol 3,93 százalékkal 151,40 zlotyra zuhant.

Tőzsde_GtvA nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,55 százalékkal, az S&P 500-as 0,51 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,08 százalékkal volt az előző záróértéke alatt.

Az euró, hajszállal 1,13 dollár alatt, 0,35 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint csütörtök este. Svájci frankban, 1,04 frank fölött, 0,44 százalékkal került kevesebbe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 49,36 dollár volt, 23 centes napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 5,25 dollárral 477,50 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0023 dollárral 1,3560 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1273,20 dollár volt a csütörtök esti 1264,70 dollár után azonnali szállításra Londonban.