2024 március 28

Rég volt ennyire jó napja a Molnak

A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.

Beindult a Mol

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, a BÉT-en nagyon alacsony forgalom mellett folyt a kereskedés. Index szinten nem volt jelentős elmozdulás a nap végére, az OTP és a Magyar Telekom hatása semleges volt az indexre, a Mol és a Richter pedig kioltotta egymás hatását. A forint egy kicsit erősödni tudott.

A Mol 1,35 százalékos pluszban zárt, valószínűleg a Mol vezetést érintő, illetve a lehetséges céláremelésről, felminősítésről szóló pletykák tornázhatták kicsit feljebb az árat. Az üzletkötő kiemelte, hogy az olajpapír a 100 napos mozgó átlag felett zárt, ami régen fordult elő. A két-három hete emelkedő Richter esetében egészséges korrekció folyik.

A kinti piacokon is kis elmozdulás tapasztalható, a befektetők a szerdai amerikai kamatdöntést, illetve annak kommentjét valamint a csütörtöki skót szavazást várják, s újra figyelni kezdtek egy kicsit az orosz-ukrán fejleményekre – mondta Sőre Balázs.

Így alakultak az árfolyamok

A Mol 165 forinttal, 1,35 százalékkal 12 415 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára nem változott, 4380 forintot ért, forgalmuk 1,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,27 százalékkal 374 forintra nőtt, forgalma 207,0 millió forint volt. A Richter árfolyama 75 forinttal, 1,79 százalékkal 4120 forintra csökkent, forgalma 577,3 millió forintot ért el.

A BUMIX 1509,62 ponton zárt hétfőn, ez 11,83 pontos, 0,78 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Drágább lett a kukorica

A BÉT áruszekciójában a takarmánykukorica decemberre 500 forinttal, 37 500 forintra drágult. A napraforgó októberi ára 10 forinttal, 83 260 forintra emelkedett, a novemberi 700 forinttal, 83 300 forintra mérséklődött.

A malmi búza továbbra is 49 800, takarmánybúza 40 000, a takarmányárpa pedig 42 000 forintba kerül decemberre. Nem változott a repce ára sem, novemberre 91 700 forint.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]