2024 április 18

Richter technikai elemzés – 2014.11.26.

15 perces

Begyújtotta a rakétákat a Richter árfolyama és 3800 fölé lőtte ki magát, az emelkedés a 3870-es ellenállás alatt torpant meg. Az RSI a rallytól a túladott zónába került, így kisebb korrekcióval érdemes lehet számolni a nap elején, de a 3800-as szint már támaszként szolgálhat a papír számára. A 3800-as ellenállást tehát maga mögött hagyta az árfolyam, a következő az említett 3870-es lehet, melynek pozitív kilátások mellett futhat neki a papír.

RICHTER 15perces

Napi

Meggyőzően pattant fel a csökkenő trendvonalról a gyógyszergyártó árfolyama, ezzel két ellenállást letudott egy csapásra, a trendvonal mellett a 3800-as lélektani szintet is sikerült áttörnie. Az erősödést az 50 napos mozgóátlag fogta meg, ez a következő komolyabb akadály a papír útjában, ezután következhet a 200 napos mozgóátlag 4000 alatt. Az MACD jelzése egyértelműen bullish irányba váltott, de ha sikerül tesztelni a 200 napos mozgóátlagot, akkor a középvonalát is átviheti, ami megerősítené ezt a jelzést.

RICHTER Napi