2024 április 20

Sokat bukott az RWE, de túléli

Mint ismert, a legnagyobb német energiaszolgáltató 65 év után először publikált veszteséget a tavalyi évre vonatkozóan, a főbb eredménysorokra ugyanis komoly negatív hatással volt a 2011-ben bejelentett terv, miszerint 2022-re megszüntetik a nukleáris energiatermelést Németországban.

Peter Terium szerint az RWE jelenlegi célja elsősorban a „túlélés a piaci versenyben.” A vezérigazgató úgy látja, hogy az árbevétel-kiesés érdekében tett lépések 2015-től már éreztethetik hatásukat a főbb eredménysorokon. Terium megerősítette a vállalat korábban közölt várakozásait, azaz a nettó nyereség a tavalyi 2,31 milliárd euróról 1,3 milliárd euróra eshet vissza, ebből azonban még nincsenek kiszűrve a március közepén bejelentett Dea-felvásárlás hatásai. Az RWE részvényárfolyama jelenleg 1%-os emelkedést mutat.