2024 április 18

Sorra jelentenek a német cégek

Meglepetés a Deutsche Banknál

Az elemzői várakozásokkal ellentétben nyereségbe fordult a bank működése a negyedik negyedévben. Európa legnagyobb bankja 418 millió eurós nettó profitot ért el a tavalyi 1,36 milliárd eurós veszteséghez képest – írják a Quaestor elemzői. Ez az eredmény jóval felülmúlta a 341 millió eurós veszteségről szóló konszenzust. Ugyanakkor a bank elsősorban az esetleges veszteségekre képzett céltartalék nagymértékű felszabadításával érte el ezt az eredményt, a negyedik negyedévben 209 millió eurós tartalékot képeztek a tavalyi 1,1 milliárd euróval szemben. A bank teljes árbevétele 19%-kal 7,8 milliárd euróra emelkedett, melyet nagyrészt az értékpapír-piaci, devizapiaci és árutőzsdei kereskedésből (FICC) származó bevételek növekedése húzott fel. A kedvező negyedéves számok után a menedzsment bizakodó, a következő negyedéves és éves kilátásokkal kapcsolatban azonban eddig nem közöltek részleteket.

Az erős dollár húzta az Infineon eredményeit

A technológiai vállalat első negyedéves gyorsjelentéséből kiderült, hogy az euróval szemben erősödő amerikai dollár kompenzálta az enyhülő keresletből adódó bevételzsugorodást. A Quaestor közleményéből az is kiderül, hogy a társaság árbevétele így 15%-kal 1,13 milliárd euróra emelkedett, míg a piac 1,1 milliárd euróval számolt. A cégnél kiemelten figyelt, úgynevezett szegmenseredménye 169 millió euró lett, amely gyengébb eredmény a tavalyi 188 millió eurónál. A szegmens eredményhányada is 1%-kal 15%-ra romlott. A nettó eredmény 136 millió euróra emelkedett, mely szintén felülmúlta a piaci várakozásokat. Az Infineon számára a következő időszak során is támogatást jelent az erős dollár. A folyó negyedévre vonatkozóan 5-9%-os bevétel növekedéssel számolnak az előző negyedévhez képest. A korábbi 8%-os éves növekedési előrejelzésüket a devizaátváltások pozitív hatásainak köszönhetően 12%-ra javították.

Weber stagnált, a Jenoptik megcsúszott

A Gerry Weber ruházati vállalat tavalyi éves árbevétele szinte stagnált, 852,1 millió euróról jelentett a cég. Az üzemi eredményük 2,9%-kal 108,9 millió euróra emelkedett, amely a nemzetközi szinten is javuló eredményességnek volt köszönhető. A társaság idei éves teljesítményre vonatkozó várakozásai február 26-án kerülnek publikálásra.

Ma reggel tette közzé gyorsjelentést a Jenoptik is. A TecDAX-on jegyzett vállalat éves árbevétele kismértékben csökkent a tavalyi 600 millió euróhoz képest. Az EBITDA 76 millió eurót tett ki, amely felülmúlta a tavalyi 74,8 millió eurós értéket. Az értékcsökkentést követő üzemi eredmény ugyanakkor romlott, ahogy az eredményhányad is 8,8%-ról 8,7%-ra módosult. Az idei évre vonatkozóan növekedéssel számol a Jenoptik, az árbevétel 650-690 millió euró körül alakulhat. Emellett javulhat az eredményesség is, az EBIT marzs 8,5-9,5% lehet.

A napelemek jól mennek

A napelemekben használatos alapanyagok iránti megnövekedett keresletnek köszönhetően emelkedett a Wacker Chemie nyeresége a negyedik negyedév során. A vegyipari cég adózás, kamatok és amortizáció előtti eredménye 14%-kal 180 millió euróra emelkedett az időszak alatt, az árbevétel pedig 9,2%-kal 1,19 milliárd euróra nőtt. A vezérigazgató elmondása szerint a negyedik negyedéves eredményekkel a Wacker Chemie-nek sikerült a 2014-re kitűzött saját várakozásait is felülmúlnia, köszönhetően annak, hogy minden divízióban szokatlanul erős keresletet tapasztaltak.

Ezt ajánlják a brókerek

A semleges besorolás megtartása mellett 40 euróról 43 euróra emelte a Lanxess célárát a Credit Suisse. 36 euróról 28 euróra vágta az RWE célárfolyamát a Berenberg, továbbra is vételi ajánlás mellett. Tartásról vételre javította a HeidelbergCement részvényeinek ajánlását a Bankhaus Lampe, a célárfolyamot 62 euróról 73 euróra emelték az elemzők. 94 euróról 113 euróra emelete a Henkel célárfolyamát a Berenberg, mely megtartotta a részvényekre kitűzött vételi ajánlást. Felülsúlyozásúról semlegesre rontotta a ProSiebenSat.1 besorolását a HSBC, a célárfolyamot azonban 41 euróról 43 euróra emelték az elemzők. Felülsúlyozásúról semlegesre rontotta a GEA Group minősítését a HSBC.