2024 március 29

Szédelgett Európa

Újabb szankciók vannak kilátásban az oroszok ellen

A szerdai napot nagyrészt ismét az aggodalmak határozták meg az orosz gazdaság és általában a világ energiaipara iránt, következésképp a felzárkózó országok beruházási és importkereslete iránt. A váratlan keddi fellendülést ezért kisebb-nagyobb visszaesés követte szerda délutánig, majd vegyes lett az irányzat, mert késő délután a kőolaj kissé drágult a szabadpiacon.

Nem segítettek viszont az ellentmondó üzenetek Oroszországgal kapcsolatban. Ez meglátszott a frankfurti tőzsdén, miután a német export az idén már ötödével csökkent Oroszországba.

Az Európai Bizottság egy tisztségviselője azt mondta, hogy „senkinek sem érdeke” az orosz gazdaság romlása, ám az EU állam- és kormányfői, e heti értekezletükön, várhatóan új szankciókat hagynak jóvá az orosz olaj- és gázipari beruházások kárára. Az amerikai elnök hasonló, további korlátozásokat lehetővé tevő új törvény aláírására készül.

Csökkent az euróövezetben, és Amerikában is az infláció

Az óvatosságot a friss adatok is indokolták. Az EU statisztikai hivatala szerdán megerősítette az előzetes becslést arról, hogy az euróövezetben novemberben alig látható szintre lassult az infláció, és a maginfláció stagnált. Az Egyesült Államokban, szintén szerdai adat szerint, novemberben hat év óta nem látott ütemben csökkentek a fogyasztói árak. Ezt ugyan főleg az energiaárak okozták, de az energia- és az élelmiszerárak nélkül számolt maginfláció is szinte stagnált októberhez képest.

Csakhogy az Európai Központi Bank (EKB) egyik vezetőjének szerdai biztatása dacára sincs igazán jele, hogy az EKB hamar valódi mennyiségi enyhítéssel segítene. A tengerentúl viszont egyes elemzők arra számítanak, hogy szerda este az amerikai jegybankrendszer (Fed) a dezinfláció és a világgazdasági bonyodalmak láttán talán mégsem ad jövő évi kamatemelést sejtető iránymutatást.

Ám fordított várakozások is vannak, erre utalt a dollár erősödése és az euró gyengülése a nap végére.

Vegyesen alakultak a mutatók

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,07 százalékos javulással 6336,48 ponton zárt, 6,11 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 0,20 százalékos mínusszal 9544,43 ponton végzett, 0,08 százalékkal alacsonyabban, mint tavaly év végén.

Párizsban a CAC-40 0,46 százalékkal 4111,91 pontra erősödött, 4,28 százalékkal elmaradva múlt év végi értékétől.

A milánói FTSE MIB-40 0,54 százalékot, a madridi IBEX-35 0,32 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 3,33 százalékot nyert.

Varsóban a WIG-20 0,77 százalékkal 2288,70 pontra gyarapodott, a Mol ára 0,20 százalékkal 148,00 zlotyra nőtt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,66 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 16 253,84 ponton zárt szerdán.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,95 százalékkal, az S&P 500-as 1,21 százalékkal, a Nasdaq-piac összetett mutatója 1,00 százalékkal volt az előző záróértéke fölött.

Csökkent az euró, drágult az arany

Az euró, 1,24 dollár felett, 0,78 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,20 frank felett, majdnem változatlan volt.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 60,78 dollár volt, 77 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 2,00 dollárral 549,00 dollárra apadt, de a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0160 dollárral 1,5570 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1196,00 dollár volt a kedd esti 1195,88 dollár után azonnali szállításra Londonban.