2024 március 29

Táncra perdülhetnek a hazai részvények

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője alacsony forgalom mellett, vegyes irányú elmozdulásokra számít a magyar tőzsdén. A szakértő úgy véli, a gyengülő rubel negatívan hat majd a Richter-papírok árfolyamára, míg a pozitív európai piaci hangulat kedvező irányba módosítja az OTP-részvények árát, valamint az elemző szerint megáll a hétfői esés a Magyar Telekomnál.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője ugyanakkor a pozitív nemzetközi hangulat eredményeként enyhe emelkedést vár a budapesti értéktőzsdén. Az üzletkötő szerint, mivel a gyorsjelentési szezon közepén vagyunk, a napi események befolyásolják a kereskedés irányát, például az amerikai fogyasztói bizalmi index.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 168,49 pontos, 0,97 százalékos csökkenéssel, 17 129,75 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 4,8 milliárd forint volt.

Nagyot buktak tegnap az európai tőzsdék

Hétfőn jelentős csökkenéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A kezdeti erősödés után folytatódott a pénteken megkezdett profitkivétel, de a zárás közeledtével a visszaesés lassult néhány friss amerikai adat nyomán, amelyek felkeltették a reményt, hogy az amerikai jegybankrendszer nem siet a kamatemeléssel.

Nem találta az irányt Amerika

New Yorkban vegyesen zártak hétfőn a főbb mutatók. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 11,05 ponttal, 0,07 százalékkal, 16 816,46 pontra emelkedett. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 2,22 ponttal, 0,05 százalékkal 4485,93 pontra növekedett. Az S&P 500-as mutató viszont 3,06 ponttal, 0,16 százalékkal 1961,52 pontra süllyedt.

Elemzők szerint egyértelműen az energetikai cégek részvényárfolyamainak csökkenése fékezte a fontosabb amerikai indexeket. A gyenge teljesítmény mögött az olajár csökkenése áll, az amerikai WTI olaj hordónkénti ára 28 hónapos mélypontra, 79,44 dollárra süllyedt délután.

Ázsia a jenkik sorsára jutott

Ázsiában vegyes képet mutatnak a tőzsdemutatók kedden. Tokióban a Nikkei-index 0,38, a dél-koreai Kospi pedig 0,33 százalékos mínuszban áll, de a Shanghai Composite és a hongkongi Hang Seng viszont 1,76, illetve 1,07 százalékos nyereséget mutat.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]