2024 április 20

Új rekordok Európában

A fő mutatók csütörtökön ismét új csúcsokra emelkedtek. A fellendülést támogatták a jó vállalati eredmények, a mélypontokról kissé dráguló ipari nyersanyagok, az Európai Bizottság felmérése az euróövezeti üzleti és fogyasztói hangulat csekély, de vártnál nagyobb javulásáról és az Európai Központi Bank (EKB) statisztikája a magánhitelezés csökkenésének folytatódó lassulásáról.

dax gtvAz exportkilátásokat javította, hogy az euró meredeken esett a dollárral szemben, miután az amerikai jegybankrendszer (Fed) egyik döntéshozója azt mondta, hogy a Fednek már a következő, márciusi értekezletén ki kellene hagynia iránymutatásából a „türelem” szót, amikor a kamatemelés esélyét mérlegelik.

Ettől a dollár annak ellenére erősödött, hogy friss adat szerint januárban az Egyesült Államokat is elérte a defláció az üzemanyagárak miatt. Ám a maginfláció stabil maradt. Ráadásul meghaladta a várakozást egy másik új adatsor a tartós cikkek és a beruházási javak megrendeléseinek januári növekedéséről, többhavi visszaesés után.

Az európai vállalatok kétharmada ismertette már tavalyi utolsó negyedévi eredményeit, és 55 százalékuk elérte vagy meghaladta a piaci előrejelzést. Ezzel és az átlagosan 19,5 százalékos profitnövekedéssel a mostani beszámolási szezon három és fél éve a legjobbnak ígérkezik. Úgy tűnik, az olcsó energia és az EKB közelgő mennyiségi enyhítése eltéríti a részvényárakat a gazdasági valóságtól, amelyet beárnyékol a gyenge lakossági kereslet és a 16 EU-országban észlelhető makrogazdasági egyensúlytalanság.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,21 százalékos javulással 6949,73 ponton, új történelmi csúcson zárt, 5,84 százalékkal az év végi értéke fölött.

Frankfurtban a DAX-30 1,04 százalékos többlettel 11 327,19 ponton, szintén új történelmi csúcson végzett, Párizsban a CAC-40 0,58 százalékkal 4910,62 pontra, új hétévi csúcsra erősödött. Varsóban a WIG 20 0,27 százalékkal 2361,01 pontra emelkedett, a Mol 0,09 százalékkal 167,35 zlotyra drágult.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,36 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 18 490,94 ponton zárt csütörtökön.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,09 százalékkal, az S&P 500-as 0,14 százalékkal volt az előző záróértéke alatt, a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,21 százalékkal nőtt.

Az euró, 1,12 dollár felett, 1,30 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint szerda este. Svájci frankban 0,81 százalékkal került kevesebbe.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 61,03 dollár volt, 60 centes napi árveszteséggel. A gázolaj ellenben tonnánként 5,75 dollárral 572,50 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0008 dollárral 1,7195 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1207,75 dollár volt a szerda esti 1204,75 dollár után azonnali szállításra Londonban.