2024 március 29

Újra fölénybe kerülhetnek a vevők

Emelkedésre számítanak

Puzsár József, a KBC Equitas elemzője enyhe emelkedést vár a hétfői esés után. Véleménye szerint sok impulzus nem várható a magyar tőzsdén, az MNB kamatdöntése is inkább csak a forint árfolyamát befolyásolhatja érdemben.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szintén emelkedésre számít a magyar tőzsdén, azonban felhívta a figyelmet, hogy az uniós külügyminiszterek Oroszországgal kapcsolatos döntései jelentős változást okozhatnak a piacok hangulatában.

Balásy Zsolt, az MKB Bank elemzője szerint a hétfői gyengébb hangulatú nap után kedden megint a vevők dominálhatnak, így Európa határozott pluszban nyithat. Ez a magyar tőzsdén talán a sokat szenvedett, de az elmúlt napokban már stabil OTP árfolyamán mutatkozhat meg, de a Richternek is van honnan visszapattannia – írta várakozásában.

Alig volt forgalom tegnap

A BUX 31,56 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 17 956,26 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 2,2 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

A Mol 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 680 forintra erősödött, 212,7 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,14 százalékkal 4156 forintra nőtt, forgalmuk 971,8 millió forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 361 forintot ért, forgalma 174,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 6 forinttal, 0,15 százalékkal 4060 forintra csökkent, a részvények forgalma 578,7 millió forintot ért el.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]