2024 március 29

Ukrajnán a világ szeme

Az ázsiai részvénypiacok pénteki teljesítménye és az ukrajnai helyzet alakulása óvatosságra inti a befektetőket, a viszonylag kedvező vállalati negyedéves jelentések viszont inkább a részvényvásárlást ösztönzik. Az európai befektetők szoros figyelemmel kísérték Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnökének csütörtöki megszólalását, amely megerősítette, hogy az EKB-t aggasztja a túlzottan erős euró.

Az európai államkötvénypiacon pénteken vegyesen változhatnak a hozamok. A Societe Generale egy elemzője szerint óvatosan kezelik a piaci helyzetet, de szerintük még túl korai lenne kötvényeladásokba kezdeni.

A nemzetközi olajpiacon szintén az ukrajnai fejlemények lehetnek meghatározóak. Barack Obama amerikai elnök csütörtökön elmondta, hogy az amerikai kormány új gazdasági szankciókat tervez Oroszország ellen, és egyes kereskedők attól tartanak ezek a szankciók csökkenthetik az orosz olaj- és gázexportot.

Csütörtökön a londoni értéktőzsde fő mutatója, a FTSE-100 index 0,42 százalékos javulással 6703,00 ponton zárt, a frankfurti DAX-30 index 0,05 százalékos többlettel 9548,68 ponton végzett, Párizsban a CAC-40 index 0,64 százalékkal 4479,54 pontra erősödött.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]