2024 március 29

Vaskos mínuszok Amerikában

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 274,64 ponttal, 1,62 százalékkal 16 717,27 pontra esett. Az S&P 500-as mutató 29,89 ponttal, 1,52 százalékkal gyengült, és 1934,93 ponton fejezte be a napot. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 69,6 ponttal, 1,56 százalékkal lett kisebb, és 4385,2 ponton zárt.

A befektetőknek a globális gazdaságnövekedéssel kapcsolatos amúgy is borús hangulatát tovább rontotta az a délelőtt ismertetett adat, amely szerint az augusztusi német ipari termelés öt és fél éve legnagyobb mértékben, 4 százalékkal csökkent. Egy nappal korábban pedig arról számoltak be Frankfurtban, hogy a német ipari rendelésállomány 2009 óta legnagyobb mértékben esett havi összevetésben.

Különösen azoknak a cégeknek a részvényára esett, amelyek a leginkább érzékenyek a gazdasági folyamatokra. Az már csak olaj volt a tűzre, hogy napközben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) rontott globális gazdaságnövekedési előrejelzésén, idén most harmadszor. A DJIA index kosarában lévő szinte minden részvény esett, csak a Coca-Cola (+0,7), a Wal-Mart (+0,1) tudott emelkedni, a Procter pedig az előző napi szinten zárt.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra”]