2024 március 29

Vegyesek a mutatók Nyugat-Európában

Vegyes hírek jöttek

A befektetőket továbbra is lelkesíti az Európai Központi Bank (EKB) mennyiségi enyhítésének kilátása, de más megfontolások lassú ütemet diktáltak, és az összkép vegyes lett zárásra, háromnapi javulás után.

Az EKB alelnöke, Vitor Constancio szerdán azt mondta, a bank a jövő év első negyedében méri fel, szükséges-e állampapírok közvetlen vásárlásával növelni a likviditást. Ezzel határozottan megerősítette az eddig csak elemzői véleményekre alapozott piaci várakozást a döntés lehetséges idejét illetően, ugyanakkor csökkentette a döntés bizonyosságába vetett hitet.

Közben a londoni piacon kívül is érezhető már, hogy a gyenge olaj- és fémárak miatt a befektetők igyekeznek szabadulni a nyersanyagtermeléssel kapcsolatos részvényektől.

A légitársasági és más utazási részvényeknek elvileg jót tesz az olcsóbb üzemanyag, ám éppen szerdán a Thomas Cook utazási iroda 18 százalékot zuhant vezetőjének lemondása miatt, és ezt a versenytársak részvényei is megszenvedték.

Jó hírek Amerikából

Az Európai Bizottság szerdán meghirdetett hároméves gazdaságélénkítő beruházási terve szemlátomást nem mozgatta meg a befektetők fantáziáját.

A tengerentúl a Deere & Company mezőgazdaságigép-gyártó várakozást ugyan meghaladó, de az egy évvel korábbinál jócskán kisebb negyedéves eredményén kívül egy sor országos adat is fékezte a rekordszinteken lévő fő mutatókat.

Az Egyesült Államokban a múlt héten szeptember eleje óta nem látott ütemben szaporodtak az új munkanélkülisegély-igénylések. Az amerikaiak személyi jövedelme és kiadása csak a vártnak a felével nőtt októberben.

A tartós cikkek megrendelései a várt visszaesés helyett sokasodtak októberben, de csak a kormány katonai megrendeléseinek váratlan és nagy növekedése miatt.

Szintén októberben váratlanul csökkent az új adásvételi szerződések száma az amerikai lakáspiacon.

Az adatok nyomán a dollár gyengült. Az eurót támogatja a friss adat is arról, hogy az euróövezet folyómérlegtöbblete nagyot nőtt a harmadik negyedévben.

Az indexek alakulása

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,03 százalékos romlással 6729,17 ponton zárt, 0,30 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 0,55 százalékos többlettel 9915,56 ponton végzett, 3,80 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén.

Párizsban a CAC-40 0,20 százalékkal 4373,42 pontra gyengült, 1,80 százalékkal meghaladva múlt év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 0,36 százalékot, a madridi IBEX-35 0,49 százalékot vesztett, az athéni ASE tőzsdemutató 1,52 százalékot nyert.

Varsóban a WIG-20 0,43 százalékkal 2420,66 pontra gyarapodott, de a Mol 1,07 százalékkal 167,20 zlotyra esett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,40 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel 17 552,46 ponton zárt szerdán.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,01 százalékkal volt előző záróértéke alatt, az S&P 500-as 0,10 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,33 százalékkal javult.

Drágult az euró, csökkent az arany ára

Az euró, 1,25 dollár felett, 0,26 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,20 frank felett, 0,04 százalékkal kevesebbe került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj kora este hordónként (159 liter) 78,26 dollár volt, 7 centes napi árveszteséggel. A gázolaj tonnánként 1,25 dollárral 6,92 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0033 dollárral 2,0351 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany ára késő délután unciánként (31,1 gramm) 1197,95 dollár volt a kedd esti 1198,50 dollár után azonnali szállításra Londonban.