Telefonok okoskodnak a chip-piacon
Faragó József – Tőzsdefórum. Az okostelefonok és táblagépek forradalma messze túlmutat a késztermék piacon, mert ez serkenti az operációs rendszerek fejlesztését, sőt, immár a korábban egységes chipgyártást is egyre mélyebb hasadékokkal barázdálja.
A tegnapi nap legnagyobb nyertese egy vesztes volt a tengerentúlon, ahol a csinos plusszal záró tőzsdén is felhívta magára a figyelmet a Research in Motion (RIMM), a veterán Blackberry telefonok gyártója, mely közétette második negyedéves jelentését. A veszteség “csupán” 27 cent lett az elemzők által várt 46 cent helyett. Így az adat olyannyira megtetszett a befektetőknek, hogy a zárás utáni kereskedésben kicsivel több, mint 20 százalékot húztak bele a papírba.
Az IT piacon, persze, már szinte semmin sem lehet meglepődni, hiszen a közelmúlt olyan koravén sztárpapírjai, mint a HP vagy a DELL, negyedévről negyedévre, lőtt szárnyú madárként verdesnek a parketten. A sokat emlegetett mobil forradalom nyomán immár nem csak a PC-gyártók, de a laptopok, notebookok gyártói is margóra szorultak, hogy helyet adjanak a táblagépek és okostelefonok gyártónak is. Nos, a RIMM esete már a mobil ágazat gyilkos belharcát példázza. A legendás Blackburry készülékek ugyanis egyre avíttassabbak, különösen, hogy egy időben a top kategória reprezentánsai voltak. Ám időközben ez a piaci szegmens az Apple és a Samsung magánháborújának színtere lett, amihez a többi gyártó, így a RIMM vagy az ide is kacsingató Nokia legfeljebb asszisztálhat. Nincsenek sokkal könnyebb helyzetben a tömegtermékek gyártására aspirálók sem, hiszen a Samsung ezen a piacon is tarol.
Korántsem szorítkozik a végtermék piacra a mobiltelefonok és táblagépek térnyerésének, illetve az asztali PC-k és a laptopok visszaszorulásának hatása. Köztudott, hogy milyen éles a verseny a mobil operációs rendszerek piacán, elegendő csak az OS (iPhone), az Android (Google), a Windows (Nokia) említése. Azt is észre kell azonban venni, hogy mára a chipgyártó piacot is egyre mélyebb hasadékok barázdálják, annak nyomán, hogy a PC piacot uraló Intel lemaradt a mobil forradalomról, több új szereplő megjelenését segítve ezzel. Hiába szorította ki vagy vásárolta fel ugyanis az akkori PC és laptop piacról néhány évvel ezelőtt az Intel és az AMD a versenytársakat, az Nvidia sikeresen átnyergelt az újonnan kiépülő okostelefon-táblagép szegmensre, ahol olyan új cégek is megjelentek, mint az ARM, mely a top gyártó Apple, Samsung párosnak is sikerrel értékesítette licenszét.
dellHPIntelNokiaokostelefonRIMSamsungtablet
Ezeket olvasta már?
Vártnál jobb lett a HP eredményeTízmilliót egy hónap alatt
Óriásit bukott a Dell
Növelte előnyét a Samsung
Az okosokat fertőzi egy alattomos vírus
Elfogadhatatlan a Mol viselkedése - folytatódik a harc
Hogy áll a magyar a hazai hitelpályán?

)
)