Sötét mód ikon
2026 június 09
Tovább estek a nyugat-európai tőzsdék

Tovább estek a nyugat-európai tőzsdék

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,35 százalékos napi visszalépéssel 1195,58 ponton végzett, 5,51 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 13,24 százalékkal javult.

Napközben jó hírek érkeztek – erősre sikerült a legutóbbi spanyol állampapír-árverés, a német ZEW befektetői hangulatmutató hároméves csúcsra ugrott, az Egyesült Államokban lendületesen szaporodtak az új lakásépítések a múlt hónapban -, de ezek még nem állították meg a fő mutatókat a lejtőn. A befektetők továbbra is nyugtalankodnak az EU és az IMF ciprusi mentőprogramja feltételéül szabott, tervezett ciprusi bankbetétdézsma lehetséges nemzetközi pénzügyi következményei miatt, azzal együtt, hogy a jelek szerint az egyszeri adó nem a kisbetéteseket fogja károsítani, hanem főleg a ciprusi bankbetétekben lévő „mosott” vagy másutt adót spóroló pénzeket csapolja majd meg.

A befektetők mérlegelik, mi lehet nagyobb: a kár, amelyet a rendkívüli adó nyomában járó bizalomvesztés okozhat más gyengélkedő országok pénzügyi rendszerének, vagy pedig a haszon, amely az egész eurövezeti adósságmenedzselésnek is segíthet, ha esetleg sikerül növelni az adóbevételeket a ciprusi „off-shore” adó- és bankparadicsom vonzerejének csökkentése révén.

A ciprusi parlament azonban az európai tőzsdezárásig még nem szavazott, és a bizonytalanság zárás felé mélyebbre vitte a piacokat, főleg a sérülékeny dél-európai országokban.

A lejtmenet tartósságát mindazonáltal az is indokolja, hogy a fő mutatók a múlt héten újabb négy-hatéves csúcsokat hódítottak meg, úgyhogy időszerű egy kis negatív kiigazítás, konszolidáció.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 16,60 pontos, 0,26 százalékos romlással 6441,32 ponton zárt, 9,49 százalékkal magasabban, mint év végén. A múlt évet 5,84 százalékkal jobban végezte, mint 2011-et.

A frankfurti DAX-30 62,91 pontos, 0,79 százalékos mínusszal 7947,79 ponton fejezte be a napot, 4,65 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 29,06 százalékkal emelkedett.

Párizsban a CAC-40 49,72 ponttal, 1,30 százalékkal 3775,75 pontra gyengült, ez 4,57 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 15,23 százalékkal nőtt.

A milánói FTSE MIB-40 1,59 százalékot, a madridi IBEX-35 2,20 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 3,85 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG20 1,30 százalékkal 2421,94 pontra fogyott, a Mol 0,09 százalékkal 229,00 zlotyra esett.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,28 százalékkal, az S&P 500-as 0,56 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,43 százalékkal volt az előző záró alatt.

Az euró 1,29 dollár alá süllyedt, 0,72 százalékkal kevesebbet ért a bankközi piacon, mint hétfő este. Svájci frankban 0,51 százalékkal került kevesebbe, hajszállal 1,22 alá került.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 108,18 dollárba került, 1,38 dolláros napi árveszteséggel. A gázolaj ára tonnánként 11,50 dollárral 904,00 dollárra apadt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, a normál benziné gallononként (3,78 liter) 0,0646 dollárral 3,0632 dollárra csökkent az előző záróhoz képest.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1612,15 dollár volt a hétfői késői 1607,50 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.