2012. február 5. 10:30

Utalványtőzsdét indított a Puebla

Országszerte 18 irodát működtetnek



Utalványtőzsdét indított a Puebla-cégcsoport, és az elmúlt két hét tapasztalata azt mutatja, hogy van igény erre a kereskedelmi formára - mondta Szauter Tamás, a Puebla Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek. Tájékoztatása szerint az utalványtőzsde internetes felületén regisztrálók készpénzfizető eszközt helyettesítő utalványt ajánlhatnak fel cserében a tőzsdén forgó utalványért.

Szauter Tamás hangsúlyozta, hogy árucseréről van szó, és a jogszabályok betartása mellett működtetik az utalványtőzsdét. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy az utalványtőzsdére vitt lehetőség folyamatosan bővül, jelenleg az általuk kibocsátott 12 féle Puebla-utalvány szerepel a kínálati oldalon, de nem zárta ki, hogy előbb-utóbb mások által forgalmazott utalványokat is felkínálnak az utalványt felajánló ügyfélnek. Példaként említette, hogy számolnak az Erzsébet utalványok cseréjével is előbb-utóbb.

A Puebla utalványokat mintegy 10 ezer helyen fogadják el Magyarországon fizetőeszközként, és több mint 2.000 munkáltató mintegy 200 ezer alkalmazottja kap ilyen juttatást. Az ügyvezető igazgató elmondta, hogy jelenleg országszerte 18 irodát működtetnek, ahol az utalványok fizikai cseréjét le lehet majd bonyolítani az internetes üzletkötés után. Terveik szerint bővítik a hálózatot, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján van igény az országban egyedülálló kereskedelmi szolgáltatásukra. Az elmúlt két hét alatt 500-600 felajánlás érkezett az utalványtőzsdére, és 10-12 százalékuk kötött üzletet.

A Puebla-cégcsoport az elmúlt négy esztendőben évről évre megnégyszerezte forgalmát, 2011-ben 17 fajta utalványuk volt forgalomban, és az éves kibocsátási volumen 30 milliárd forintot tett ki, 2012-ben pedig számításuk szerint a tavalyi forgalom 2-2,5 szeresét érik el.



BÉT


Komoly parkett sztorival kecsegtet a BTel
Tőzsde sztorit ígér a BTel parkettre lépése. Mert perspektívikus az alternatív telekom szolgáltatások terjesztése azokon a vidékeken, ahol a nagy szolgáltatók, mint a Magyar Telekom, az Invitel vagy a UPC, úgymond, "nem hajolnak le" a fogyasztókhoz.

Változatlanul pluszban a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 76,35 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn délelőtt. A részvénypiac forgalma délelőtt 1,5 milliárd forint volt.

Facebook debütálás és G8 csúcs
Kuti Ákos, vezető elemző körképe a hétvégi G8-as csúcstalálkozóról.

Árvízvédelem svájci forrásból
Svájci pályázati forrásból fejlesztik a Felső-Tisza árvízvédelmi információs rendszerét - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője.

Hozzászólások 


Eddig még senki sem szólt hozzá...

Bejelentkezés

Email / Nick:

Jelszó:

OK
BUX  16633.80 (+0.94%   )   BUMIX  1061.20 (-1.46%   )   APPENINN  426 (0.00%   )   DANUBIUS  0 (0.00%   )   EGIS  14100 (-0.18%   )   E-STAR  2205 (-0.68%   )   ESTMEDIA  48 (+4.35%   )   FHB  506 (+0.40%   )   FOTEX  241 (+4.33%   )   GSPARK  999 (+0.40%   )   MOL  16005 (+1.85%   )   MTELEKOM  424 (-0.93%   )   ORC  990 (0.00%   )   OTP  3496 (+1.95%   )   PANNERGY  597 (-0.17%   )   RABA  684 (+0.88%   )   RICHTER  36675 (+0.20%   )   SYNERGON  0 (0.00%   )   TVK  1990 (-0.50%   )   ZWACK  0 (0.00%   )