Bármi legyen ugyanis a helyzet egy bizonyos maja naptár által 2012-re kilátásba helyezett világvégével, ahhoz nem fér kétség, hogy a maják világa már véglegesen eltűnt. Az i.e. 2000 körül született civilizáció a IX. században érte el legmagasabb fejlettségi szintjét, majd hanyatlani kezdett és a spanyol hódítás után nem sokkal megsemmisült. Romjait benőtte a közép-amerikai őserdő, és csak a XIX. századtól fedezték fel újra az egykori létezését bizonyító építészeti és művészeti emlékeket.

Azóta e kihalt kultúráról mind többet derített ki a tudomány. Nyelvét megfejtették, templomait feltárták, ismereteinek (a matematika, a csillagászat, az építészet területén) tisztelettel adóznak. A Popol Vuh, a maják szent könyve elárulja a világ keletkezésére és az isteneikre vonatkozó gondolkodásuk alapjait.

Az elmúlt évtized során Mexikóban végzett régészeti kutatások egy eddig kevéssé ismert maja művészetre is fényt derítettek: a szobrászatra, és azon belül különösen a jádekő mozaikból készült csodálatos és rejtélyes maszkokra. A párizsi Pinacotheque e rendkívül ritka kincsek mellett mintegy száz további olyan domborművet, tükröt, ékszert, temetkezési tárgyat mutat be, amely ezúttal először hagyta el Mexikót. Legnagyobb részük a maja civilizáció klasszikus korszakából, az i.u. 250 és 900 közötti időszakból való.

A gazdag anyag a maja művészet és a vallás összefonódásáról tanúskodik. A maszkokat elsősorban az elit tagjainak, az uralkodónak, a főpapoknak és a tisztviselőknek szánták: ezeket a vezetőket ábrázolták és egyben fel is nagyították, egyszerre reprezentálva emberi és isteni jellegüket.

Ezek a maszkok nem csupán jelképes ábrázolások voltak, mert a maják az istenek megtestesülését is látták bennük, megfért bennük az isteni és az emberi lélek is, ami furcsa átváltozásokra nyújtott lehetőséget. Akár halotti, akár ceremoniális álarcokról van szó, elsősorban rendkívüli kifejező erejük a szembetűnő.

Hasonló volt a helyzet az istenek ábrázolásában: a maják hite szerint ők valóban ott voltak figuráikban, ábrázolásaik emberi arcokba oldódtak, például egy elhunyt arca a jaguáristenség vonásait hordozta. A rituális ceremóniák során papok vagy királyok viselték ezeket a maszkokat, mintegy lehetővé téve, hogy a szertartás idejére istenné lényegüljenek át, vagy éppen összekapcsolják az istenek világát a halottak birodalmával.

A Pinacotheque kiállítása felidézi az eredeti környezetet, hét magas rangú maja méltóság sírját rekonstruálták a párizsi képtárban. Így érzékeltetik a látogatók számára ezt a rejtélyes civilizációt, amelyben az emberi húst az istenek szellemével próbálták egyesíteni.