2024 április 16

Gondot okoz az orosz embargó, de segít az állam

Jó hír az is, hogy az előjelekkel ellentétben, mégis csak lesz itthon indián nyár, vagy ahogyan mifelénk nevezik, vénasszonyok nyara.  Szükség is van és lesz erre, mert még bőven van munka a földeken.

Országszerte megkezdődött a napraforgó betakarítása

– Valóban így van – mondja M. Gábor, aki a  Heves melléki földeken a napokban kezdte meg a napraforgó betakarítását. – Egyelőre jól néz ki a termés, s kedvező, hogy több a napsütés, nem esik annyit az eső mint korábban. Ha marad ez a helyzet, akkor e termény szempontjából nem panaszkodhatunk. A becsléseink szerint két és fél, esetleg három tonnás hektáronkénti átlagtermésre számíthatunk.  Most tényleg úgy van, hogy minden nap az eget kémleljük. Ha sok eső, vihar jön, az árthat. Megdőlhetnek a növények, a nedvesség pedig kedvez a gombáknak, a napraforgó tányérjai rothadásnak indulhatnak. Én optimista vagyok, szerintem minden rendben lesz, még akkor is, ha ismerjük: a felvásárlási árak jelentősen csökkentek a tavalyihoz képest.

Feljebb, a megye északabbra fekvő részein már nem ennyire optimista a hangulat. A szőlőültetvényeken sokhelyütt már leszüreteltek. A korai fajtákat alaposan megviselte az esős időjárás.

– A szeptemberi naposabb idő azonban sokat segített – magyarázza G. János, aki kisgyerek kora óta az egri borvidéken gazdálkodik. – Ismerjük ezt a helyzetet, voltak ilyen évek korábban is, amikor a szüleimmel együtt műveltük a szőlőt. A korai fajtáknál az volt a baj, hogy a sok eső miatt hamar kipattantak a szemek, kényszerszüreteltünk, a szőlő cukorfoka is meglehetősen alacsony volt. A késői fajtáknak azonban jót tett az őszi napsütés. Felgyorsult a cukrosodás, úgy tűnik, ezeknél a fajtáknál számottevően emelhető a borok természetes alkoholtartalma.

A késői szőlők cukorfoka megfelelő lesz

Az ország másik fertályán, a szekszárdi borvidéken is hasonlókat mondanak a szőlősgazdák. A kedvezőre fordult időjárás sokat segített. Már a kései fajtákat, a  kékfrankost, a merlot, a cabernet szüretelik, s a tapasztalatok szerint megfelelő a szőlő cukorfoka, eléri a tizennyolcas, sokfelé a tizenkilences szintet. Ezekből jó bor lesz, bár az ültetvények szemléje azt mutatta, hogy végül kevesebb lesz a termés.

A gyümölcstermesztés másik területén az almaültetvényeken most leginkább a bő termés okoz gondot. Az orosz-ukrán válság miatt kevesebb exportra lehet számítani.  A napokban a kormány képviselője arról nyilatkozott, hogy folyamatosan figyelik az orosz embargó miatt az almapiacon kialakult helyzetet.  Ha szükséges beavatkoznak, hiszen a mezőgazdálkodás eme területén rekord közeli termésre lehet számítani.

Szükség esetén felvásárolja az állam az almát

A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. is az almatermesztők segítségére akar sietni. Arról kaptunk hírt, hogy az étkezési almát és az ipari almát, a léalmát is felvásárolja adott esetben az állam. Az étkezési alma esetében harminc forintos, az ipari esetében húsz forintos ár hangzott el. Jóllehet ez segíthet, de jelenleg az alma kiskereskedelmi, piaci ára ennek a többszöröse. A rekordtermés egyelőre nem érezteti a hatását a lakossági piacon.

Kedvező piaci hír, hogy a búza piaci ára tartotta magát, pedig napvilágot látott olyan értékelés, hogy globálisan rekordtermés volt az idén. Egy tonna étkezési búza prompt ára továbbra is 51.900 forint, a takarmánybúza ára 40.500 forint körül alakult. Az ,,ókukorica” ára változatlanul stabil volt, a 47.500 forint környékén állomásozott. Az új kukoricánál azonban ennél lényegesen olcsóbbak az árak, harmincezer forint körül állnak.