2024 április 19

Így kerülhet kalapács alá a földtulajdon

jog törvény bíróság ítélet per 123rfA jogszabályok kihirdetésénél nagyon ritka, hogy a hatályba lépés napja mellett, azon belül órát is megjelöljön a jogalkotó, ez a kormányrendelet azonban a kihirdetés napján (kedden) 20 órakor lépett hatályba. A földek árverési szabályait, a tavaly nyáron a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról hozott törvény tartalmazza, azok ugyanakkor csak május elsejétől hatályosak.

A föld árverésének első lépése a törvény szerint, hogy a végrehajtó, a felszámoló illetve a pénzügyi gondnok keresi meg a mezőgazdasági igazgatási szervet, kérve az árverés lefolytatását. Az árverésen az vehet részt, aki a tulajdonszerzési képességét – az azt megalapozó okiratokkal – igazolja. A mezőgazdasági igazgatási szerv még az árverés előtt megvizsgálja az iratokat.

A mezőgazdasági igazgatási szerv az árverési jegyzőkönyv szerinti teljes vételárat átutalja a végrehajtónak, illetve a felszámolónak. Ha a mezőgazdasági igazgatási szerv megtagadja az árverési vevő javára a tulajdonszerzés jóváhagyását, vagy pedig az árverés sikertelen, a föld az állam tulajdonába és a Nemzeti Földalapba kerül.