2024 március 29

Szántai Ferenc virágméze a legjobb

Haász Ferenc, a Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta: 216 mintát küldtek be a versenyre, valamennyit bevizsgálta egy független labor, a legjobbakat kétkörös zsűrizés alkalmával választották ki.

A szentmártonkátai Szántai Ferenc méhész vegyes virágméze Az év méze 2014 díja mellett a legjobb vegyes virágméz kategória első helyezettje is lett. A legjobb akácmézet a lőkösházi Turbucz Sándor küldte be, a napraforgóméz kategória első helyezettje a mezőberényi Zsibrita Pál lett, a repceméz kategóriában a gyulai Petrucza Tivadar diadalmaskodott.

Haász Ferenc elmondta: öt éve rendezik meg a versenyt, az eredeti cél az volt, hogy a mézek beltartalmi értékének javítása mellett a méhészek fordítsanak nagyobb gondot a címkékre, a designra is. „Óriási változást értünk el ezen a téren” – fogalmazott az egyesületi elnök.

A verseny rangjáról szólva elmondta: a budapesti Majális-Méhek Napja rendezvényen csak azok árusíthatják a mézüket, akik a gyulai versenyen első helyezést érnek el.