2024 március 29

Új vezető Canon Hungáriánál

Az új vezető a cég témában kiadott közleménye szerint marketing és kommunikációs szakterületen szerzett sokéves tapasztalattal rendelkezik. A Canon Hungáriához a Morpho Communication-től került, ahol stratégiai és PR projektekben vett részt. Ezt megelőzően kilenc éven át nemzetközi reklámügynökségeknél dolgozott, majd pedig hét évig vezette a Samsung kommunikációs és marketing tevékenységét Magyarországon.

Kováts Botond kinevezéséről elmondta: „Azt szeretném elérni, hogy a fogyasztók körében közel olyan magas legyen a Canon márka iránti kötődés, mint amilyet házon belül a kollégáim részéről megtapasztaltam. Úgy gondolom, rengeteg pozitív meglepetés és lehetőség van ebben a vállalatban és termékeiben, amit a vásárlóink és partnereink egyaránt örömmel fogadnak majd.”