2024 március 29

Újabb három ember bilincsben a Buda-Cashnél

Póta Péter azt mondta: a törvényszék mindhárom gyanúsított esetében harminc napra rendelte el a kényszerintézkedést a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítási eljárás eredményes lefolytatásának veszélyeztetésére hivatkozva. Az MTI úgy tudja, az egyik előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított Tölgyesi Péter, a Buda-Cash Brókerház felfüggesztett vezérigazgatója, résztulajdonosa is.

A Magyar Nemzeti Bank feljelentést tett a rendőrségen. A rendőrség hétfőn tíz embert állított elő: egyet tanúként, kilencet gyanúsítottként hallgattak ki.

Az előzmények

A jegybank február 24-én jelentette be, hogy azonnali hatállyal felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét és felügyeleti biztosokat rendelt ki a céghez. A jegybank a Buda-Cash tulajdonosain keresztül szoros összefüggésbe hozható Dél-Dunántúli Regionális Bankcsoporthoz (DRB) tartozó négy banknál korlátozta a betétkifizetést és szintén felügyeleti biztosokat rendelt ki. A Buda-Cash a gyanú szerint körülbelül 30 milliárd forinttal károsíthatta meg saját ügyfeleit, továbbá 60-65 milliárd forinttal nem tud a csoport bankjai felé elszámolni. Az ügy kapcsán bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült, ezért az MNB büntető feljelentést tett az illetékes rendőr-főkapitányságnál.

Hatvanmilliárdos csalás és más bűncselekmények gyanújával vették őrizetbe Tölgyesi Pétert, a Buda-Cash Brókerház felfüggesztett vezérigazgatóját, résztulajdonosát hétfőn – mondta Bánáti János ügyvéd, az üzletember védője.

A Buda-Cash után a Hungária Értékpapírnál is hiányosságokat fedeztek fel a felügyelet munkatársai, ügyükben vasárnap már előzetes letartóztatást rendelt el a bíróság.