2024 március 29

1200 új munkahely lesz az Apollo Tyresnál

Az Apollo beruházásáért már 2008-ban is versengett a két ország, de a társaság akkor a válság miatt nem indította el a projektet.

A döntés véglegesítésére a The Hindu hírportál is utalt, azonban nem erősítette meg a magyar beruházás leendő megkezdésének tényét. Azt viszont megírta, hogy az új üzem kivitelezése 2015-ben veheti kezdetét, a gyártás pedig 2016 végén, esetleg 2017 elején indulhat az új telephelyen. Naponta 16 ezer személyautó- és 3 ezer haszongépjármű-abroncsot gyártanának majd a létesítményben, a beruházás összértéke 500-685 millió dollár, tehát 100-150 milliárd forint között mozoghat – írja az autopro.hu

A magyar szakportálnak Klujber Dénes, a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Egyesületének elnöke megerősítette, hogy élénk tárgyalások zajlottak az elmúlt időszakban Magyarország és az Apollo Tyres között, a végleges döntéssel kapcsolatban azonban egyelőre nincs biztos információja.

Luis Ceveniz, az Apollo cég európai vezetője az Aktualne.sk hírportálnak azt mondta: gazdasági szempontok miatt döntöttek Magyarország mellett, mint a költségek, a szakismeret, a rendelkezésre álló nyersanyagok és az infrastruktúra minősége.

A társaság 2008-ban már egyszer előkészítette egy magyarországi gyár felépítését Gyöngyösön. Az MTI akkori híre szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2008 januárjában jelentette be Újdelhiben, hogy az Apollo Tyres 300 millió euró befektetéssel a gyöngyösi ipari parkban építi fel európai gyártóbázisát. Az indiai cég magyarországi leányvállalata földvásárlási opciót is szerzett a Gyöngyösi Ipari Parkban.

Az Apollo Tyres jelenleg Indiában, Dél-Afrikában és Hollandiában rendelkezik gyártókapacitásokkal.