2024 március 28

A csehek is megtalálták az irányt

2017-ben a bruttó hazai termék (GDP) 1,7 százalékára csökkenne a hiány Csehországban – közölte a pénzügyminiszter-helyettes kedden Prágában. Jan Gregor egy gazdasági konferencián ismertette a cseh konvergenciaprogram frissített változatát. Az idén a pénzügyi tárca szerint a deficit a GDP 1,8 százaléka lesz, jövőre 2,3 százalék, míg 2016-ban 2 százalék.

Gregor felhívta a figyelmet arra, hogy a 2015-ös hiány 0,5 százalékkal magasabb is lehet a tervezettnél, mégpedig annak következtében, hogy Csehország új szerződést ír alá a svéd Gripen vadászgépek újabb tízéves bérletéről.

Tavaly 1,44 százalék volt a GDP-arányos hiány. Ez elsősorban annak következménye, hogy a tervezettnél magasabbak voltak az állam adóbevételei, ugyanakkor a beruházások volumene kormányzati szinten jelentősen visszaesett.

A konvergenciaprogram legújabb változatát várhatóan a jövő heti ülésén vitatja meg a cseh kormány.