2024 április 19

A növekedést kockáztatják a függetlenséggel

A The Scotsman című skóciai lap által szerdán közölt levelet olyan óriáscégek vezetői is aláírták, mint az HSBC – a mérlegfőösszeg alapján legnagyobb brit bankcsoport -, a BHP Billiton, a világ egyik legnagyobb nemzetközi bányavállalata, vagy a Weir Group nevű, 70 országban jelenlévő, skóciai központú ipari konglomerátum, amelynek vezérigazgatója a közös állásfoglalás kezdeményezője volt.

skócia skót duda gazdasagtv 140718Egymillió munkahely van veszélyben?

A nyílt levél szerint a skót gazdaságot rendkívül erős szálak kötik az Egyesült Királysághoz, és e kapcsolatrendszertől függ csaknem egymillió skóciai munkahely. A levelet közzétevő vállalatok – maguk is állásteremtő cégek – gondosan megvizsgálták az elszakadást pártoló és az azt ellenző tábor érveit, és arra a következtetésre jutottak, hogy a skót függetlenség melletti érvek üzleti szempontból nem megalapozottak – áll a nagyvállalatok nyílt levelében.

Az állásfoglalás szerint ugyanis bizonytalanság övez számos életfontosságú kérdést, köztük azt, hogy Skóciának milyen fizetőeszköze lenne elszakadás esetén, milyen gazdasági szabályozók és adószabályok érvényesülnének, milyen lenne a nyugdíjrendszer, és tagja maradhat-e Skócia az Európai Uniónak.

Gazdasági kockázatokra figyelmeztetnek

A skót gazdaság ma növekszik, a foglalkoztatottsági ráta magas, és a beruházások rekordokat döntögetnek. Skócia azonban ezeket a gazdasági sikereket az Egyesült Királyság integráns részeként érte el, az Egyesült Királyság nyújtja azokat az erőteljes alapokat, amelyekre az üzleti szektornak szüksége van az állásteremtéshez és az ipari beruházásokhoz – hangsúlyozták a nyílt levelet aláíró nagyvállalati vezetők.

Ez eddig a legnagyobb szabású összehangolt véleménynyilvánítás az üzleti szféra részéről a szeptember 18-án esedékes skóciai függetlenségi népszavazás ügyében, de más gazdasági szereplők és pénzügyi elemzők már korábban is felhívták a figyelmet a skót elszakadás potenciális kockázataira.

anglia_skócia_skót_függetlenség_123rfKivonhatják a tőkét Skóciából

A UBS bankcsoport londoni befektetési részlege nemrégiben ismertetett új tanulmányában azt valószínűsítette, hogy ha Skócia a függetlenségre szavaz, akkor a bankbetétesek „nagyon gyorsan” hozzákezdhetnek pénzük kivonásához és áttelepítéséhez Angliába, különös tekintettel arra is, hogy a skót bankrendszer elszakadás esetén már nem tudhatná maga mögött a Bank of England – a brit jegybank – likviditási garanciáit.

A ház felidézte Csehszlovákia felbomlásának példáját, hangsúlyozva, hogy a szétválás után azonnal megindult a bankbetétek áttelepítése Szlovákiából Csehországba. A cég szerint a legnagyobb skóciai bankok is távozhatnak, ha bizonytalanná válik, hogy továbbra is támaszkodhatnak-e a Bank of England likviditásforrásaira.

A UBS elemzői szerint elsősorban a Royal Bank of Scotland (RBS) és a Lloyds bankcsoport dönthet úgy, hogy áttelepül Angliába, annál is inkább, mivel e két bankot a pénzügyi válság idején a brit kormány hatalmas költségvetési tőkeinjekciókkal mentette meg az összeomlástól. E befektetések nyomán a brit államnak az RBS-ben 80, a Lloyds-csoportban 24,9 százalékos részesedése van.

Búcsú a fonttól?

A brit kormány is rendre hangsúlyozza, hogy újabb bankválság esetén London már nem segítené ki a skót bankokat, és ha Skócia függetlenné válik, a skót kormány szándékai ellenére nem használhatná tovább a fontot sem fizetőeszközéül.

A brit pénzügyminisztérium nemrégiben külön közleményében szögezte le, hogy „ha Skócia otthagyja az Egyesült Királyságot, otthagyja a fontot is”.