2024 április 20

A vidék felé nyit a versenyhivatal

A tájékoztatás szerint a hálózat létrehozásának célja a fogyasztók tájékozottságának, versenyjogi ismereteinek és fogyasztói tudatosságának növelése, ezáltal a versenykultúra és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztése. Az irodahálózat működtetésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárás nyertese a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete (FOME) lett, akinek szakemberei év végéig heti 20 órában biztosítják a nyitva tartást és a térítésmentes, közérthető szakértői tanácsadást.

Az irodák fogadják és megválaszolják a fogyasztóktól a gazdasági versennyel, a versenyjoggal, illetve a versenyjogi értelemben vett fogyasztóvédelemmel – tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok, jogsértő összehasonlító reklám – kapcsolatban postai úton, személyesen, telefonon és elektronikus úton érkező megkereséseket és kérdéseket. A nem GVH illetékességű fogyasztói ügyekben is tanácsot adnak, indokolt esetben az illetékes szervekhez irányítják az érdeklődőket – olvasható a közleményben.