2024 március 29

Adventkor indul a karácsonyi bevásárlási őrület – íme az ízelítő

Ahogy közeledünk az ünnepekhez erősödik a vásárlási láz. Adventtel indul a karácsonyi bevásárlási őrület.

Minden együtt lehet a kiemelkedő forgalomhoz

Az idén úgy tűnik minden együtt van, hogy jó decembert teljesítsen a kiskereskedelem. A központi statisztikai adatok szerint növekedtek a keresetek, csökkent a rezsi, az infláció jószerével eltűnt, a munkanélküliség a korábbihoz képest jóval alacsonyabb szinten állomásozik. A lakosság, a háztartások vásárlóereje erősödött, többen jutnak jövedelemhez, s a statisztika szerint több marad a zsebekben.

A kereskedelmi szakmai szövetségek régi tapasztalata, hogy még a válságos esztendőkben is decemberben rendre növekedett a kiskereskedelmi forgalom. Tavaly decemberben például kiigazítatlan adtok szerint 2,3, kiigazított adatok alapján 1,8 százalékkal gyarapodott a kiskereskedelmi forgalom a korábbi évhez viszonyítva. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 0,4, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 2,7, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 4,9 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene.

Budapest és nagyvárosok színes vásári kínálattal készülnek

Egy hét múlva bizonyosan felpörög a forgalom a fővárosban és a vidéki településeken egyaránt Vasárnap megkezdődik az advent. A december előtti negyedik vasárnappal – más megközelítésben – a Szent András apostol napjához legközelebb eső vasárnappal – veszi kezdetét az advent, és egészen karácsonyig tart. Nyitnak az adventi vásárok, amelyeken immár esztendők óta hagyományosan emberek ezrei vásárolnak ajándékokat a karácsonyfák alá.

Budapesten több karácsonyi vásár is a kezdetét veszi. Advent első vasárnapján, november 30-án negyedik alkalommal gyúlnak ki a fények a Bazilika előtt. A szervezők azt ígérik, hogy esténként a megnyitó napjától az újévig Budapest leglátványosabb vizuális élményében lehet része a látogatóknak. A Bazilika homlokzatán életre keltett karácsonyi motívumok mellett vásári forgatag, korcsolyapálya, számos színes program várja az érdeklődőket, s a karácsonyi ajándékot vásárolni akarókat. Idén ismét csatlakozik a vásárhoz a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. Magyarország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert karitatív szervezete immár tizenkilencedik alkalommal indítja el országos adventi adománygyűjtését.

Kulturális programok is várják a látogatókat

November 28-án indul és december 31-ig tart nem sokkal messzebbre, szintén a város szívében, a Vörösmarty téren megrendezésre kerülő adventi karácsonyi vásár. A rendezők ismertetése szerint százhúsz kézműves jelenik meg a téren a legkülönbözőbb termékekkel a mézeskalácstól az ékszereken, a kerámia tárgyakon át szűcs- és bőrmunkákig. Kaphatók lesznek az ínyenceknek való finomságok is: sajtok, sonkák, kolbászok, desszert félék, marcipán és csokoládé bonbonok. A Vörösmarty téri vásár is azok közé tartozik, ahol sokan vásárolják meg a személyre szóló karácsonyi ajándékot.

Az idén is megrendezik Kecskeméten a Főtéren a Téli Fesztivált. Az eseménysorozatot színesíti, hogy november 29-én, december 6-án, 13-án, és 20-án a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület közreműködésével kerül megrendezésre az „Adventi szombat esték” programsorozat. A ünnepségeken kerül sor a gyertyagyújtási ceremóniára a Hírös Forrás szökőkútból kialakított adventi koszorúnál. A Téli Fesztivál részét képezi 2014-ben is az elmaradhatatlan karácsonyi vásár, ahol a kézműves árusok faházai mellett, számos gasztronómiai különlegességet kínáló vendéglátó egységgel is találkozhatunk.

Szolnok város főterén, a Kossuth téren, Karácsonyi faluval ünnepeli a város az adventet. A főtéren, a Kossuth téren óriás karácsonyfa, ételfinomságok és árusok a legkülönbözőbb ajándékötlettel és szórakoztató programokkal várják az érdeklődőket. A szinte minden magyar nagyvárosban sorra kerülő adventi vásárok között érdekes színfoltot jelent az idén is az Egri Karácsonyfalva. A kézműves adventi vásár már november 28-án megnyitja kapuit és december 24-ig tart. Textil ajándékok, decoupage termékek, festmények, gobelinek, kerámiák, ékszerek, szalma és csuhé termékek, kézműves szappanok, pálinkák és borcimkék közül válogathatnak az egyedi megoldások kedvelői.

Bécsben tizenhét helyen rendeznek vásárt

Nem kell túlzottan messzire mennie annak sem, aki szereti a külföldi vásári forgatagot. Sok adventi vásár és karácsonyi falu nyitja meg kapuit az osztrák fővárosban, Bécsben. A mesebelitől a modernig mindenki megtalálhatja a saját stílusának megfelelőt. A Bécsi Piacfelügyelet adatai szerint tizenhét adventi vásárnak és egyéb piaci jellegű karácsonyi rendezvénynek ad otthont idén az osztrák főváros. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kül- és belföldi látogatók összesen 873 standnál szürcsölhetik a forró puncsot és forralt bort vagy válogathatnak a kézműves karácsonyi ajándékok között.

A legnagyobb karácsonyi vásár idén is a Városháza előtt felállított Bécsi Adventi Varázslat, amelynek képeskönyvbe illő kulisszái évente mintegy hárommillió látogatót vonzanak Ausztriából és külföldről egyaránt. A 26. alkalommal megrendezett Christkindlmarkt elsősorban a családokról szól.