2024 április 19

Amikor a megszorítás halálos

Egy friss, a portsmouth-i  egyetemen végzett kutatás azt igazolta, hogy Görögországban a kormányzati kiadások minden 1 százalékos lefaragása 0,43 százalékkal emelte meg a férfiak öngyilkossági rátáját. A Nikolaos Antonakakis és Alan Collins által írt tanulmány szerint közvetlen kapcsolat érhető tetten a megszorító csomagok végrehajtása és a görög férfiak által 2009-ben és 2010-ben elkövetett 551 öngyilkosság között – derül ki a CNBC egy cikkéből.

sztrajk_europa_gorogorszag_1114A katasztrofális segítség

A mediterrán állam 2010-ben jutott hozzá az első, 110 milliárd eurós mentőcsomaghoz, miután képtelen volt tovább törleszteni az adósságait. A más uniós tagállamok, az IMF, illetve az Európai Központi Bank által biztosított pénzügyi segítségért cserébe a görög kormánynak bele kellett egyeznie, hogy brutálisan megvágja a kormányzati kiadásokat, és strukturális reformokat hajt végre. Ezek az intézkedések azonban csak tovább rontották a helyzetet, mély recessziót és magas munkanélküliséget okozva az országban.

A szerzők azt tanácsolják a kormányoknak és az egyes intézményeknek, hogy fordítsanak nagyobb figyelmet a kiadáscsökkentések mélyebb társadalmi hatásaira. Érvelésük szerint az eurózóna vezetőinek nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük arra, hogy segítsék a magas adósságoktól szenvedő tagállamokat. Így lehetőség nyílna megszüntetni vagy legalábbis visszafogni a fiskális szigorból és megszorításokból következő olyan emberi tragédiákat, mint az öngyilkosságok.

A nők jobban viselik a nehéz körülményeket

A tanulmány emellett kimutatta, hogy a nők öngyilkossági rátájánál nem volt észlelhető hasonló mértékű megugrás a vizsgált időszakban. Az eredmények arra utalnak továbbá, hogy a 45 és 89 év közötti férfiak nagyobb valószínűséggel vetnek véget önkezűleg az életüknek, amennyiben fizetésük vagy nyugdíjuk drasztikusan visszaesik.

görögország válság euro 120923A magas görög munkanélküliség és az öngyilkosságok közötti kapcsolat már régen kutatások tárgyát képezi. Egy brit tanulmány például rávilágított, hogy a munkanélküliség 10 százalékos emelkedése 1,4 százalékkal növelte meg az öngyilkosságok számát a férfiak körében. Mindazonáltal a mostani írás az első, amely azt vizsgálta, hogy a megszorítások általában milyen hatást gyakorolnak azokra, akik úgy döntenek, hogy véget vetnek az életüknek.

A megszorítás súlyosan károsítja az egészséget

Éppen idén hozta nyilvánosságra oxfordi, cambridge-i és londoni szakértők egy csoportja azokat a kutatási eredményeket, amelyek a nehéz gazdasági környezet, valamint a lakosság egészségi állapota és jóléte között mutattak ki összefüggéseket.

A beszámoló egyértelműen rámutatott, hogy a görög kiigazítások komoly negatív hatással voltak a lakosság egészségi állapotára. A gyógyszertámogatásra költött állami kiadások megfelezése például több gyógyszert tulajdonképpen beszerezhetetlenné tett. Mivel pedig az egészségbiztosítás a munkaviszonyhoz kötődött, hozzávetőleg 800 ezer ember nem fért hozzá az egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2013 decemberében 27,5 százalék volt a munkanélküliek aránya Görögországban, de a 25 év alatti fiatalok körében ez a szám 58,3 százalék. Mindkét adat messze a legrosszabb az Európai Unióban.