2024 április 19

Átfogó vizsgálat, tőkeemelés – Mi folyik a Széchenyi Banknál?

A hvg.hu pénteken azt írta, hogy a bank csaknem 9 hónapja nem felel meg a jogszabályban előírt tőkekövetelményeknek. Az MNB ezt követően a portfolio.hu-nak azt válaszolta: a jegybank átfogó helyszíni vizsgálatat folytat a Széchenyi Banknál. Hozzátették, hogy egy átfogó vizsgálat során az MNB minden esetben áttekinti a felügyelt intézmény biztonságos működését szavatoló valamennyi részterületet, így az ellenőrzés kiterjed az intézmény jövedelmezőségére és tőkehelyzetére is.

Folyik a tőkeemelés

A Széchenyi Bank pénteki közleménye szerint a bank vezetősége „tájékoztatja ügyfeleit és partnereit, hogy a tulajdonosok által korábban elhatározott tőkeemelés, melyet két lépcsőben terveznek megvalósítani, a részvényesek által egyeztetett és kontrollált módon továbbra is folyamatban van.” A pénzintézet a tőkeemeléssel kapcsolatos dokumentumokat a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB), mint felügyeleti hatósághoz benyújtotta, a vonatkozó engedélyezési eljárás még nem zárult le – tartalmazza a közlemény. Megjegyzik azt is: „a jegyzett tőke megduplázásával a tulajdonosok célja a bank stabil és tartós növekedési pályára állítása „.

A bank a júniusi közgyűlést követően azt közölte, hogy a többségi tulajdonos június 30-ig a fiatal bank építési időszakára jellemző, elmúlt időszaki veszteségének kompenzálása érdekében 3,44 milliárd forintot tőketartalékba helyez, és ezen felül 6,122 milliárd forinttal tovább növeli a bank jegyzett tőkéjét, amely így a duplájára, 12 milliárd 244 millió forintra nő.

Megújultak a vezető testületek

Azt is közölték akkor, hogy az igazgatóság közgyűlés által delegált tagjai június 30-i hatállyal lemondanak igazgatósági tisztségükről, ezáltal megteremtik a lehetőséget a vezető testület összetételének megújítására.

A Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. tavalyi mérlegfőösszege 51,6 milliárd forint volt, vesztesége 2013-ban 2,005 milliárd forintot tett ki. A bank 2010-es alapítása óta 100 százalékos magyar tulajdonú pénzintézet, tavaly június 21-én a magyar állam 3 milliárd forint névértékű új részvény lejegyzésével 49 százalékos, kisebbségi minősített befolyást szerzett a hitelintézetben.