2024 április 20

Az időjárás nem, de a forint segítette a hazai szállodákat

Kovács István a nyári szezont értékelve elmondta: az igazi nyári hónapokban – júliusban és augusztusban – a szállodák vendégforgalmának növekedése kissé elmaradt az első fél évben tapasztalttól, de a múlt évinél nagyobb volt. A vendégéjszakák száma júliusban 2,8 százalékkal, augusztusban 3,1 százalékkal nőtt, az első fél évben a növekedés 5,5 százalék volt.

csengő_szálloda_cafeteria_123rfNem kedvezett az időjárás a balatoni forgalomnak

Ismertetése szerint a Balaton környékén a szállodai vendégéjszakák száma júliusban 2,6 százalékkal, augusztusban azonban csak 0,2 százalékkal bővült, azaz a növekedés az országos átlagtól elmaradt. Ebben nyilván szerepe volt az idei esős, a nyaralás szempontjából kedvezőtlen időjárásnak – vélekedett. Hozzátette: ennek tudható be az is, hogy míg júliusban a belföldi vendégéjszakák száma 6,2 százalékkal nőtt a múlt évhez képest, augusztusban 1,2 százalékkal elmaradt attól.

Szólt arról is, hogy a balatoni hotelek átlagos kihasználtsága júliusban 66,1 százalékos, augusztusban 71 százalékos volt, ami az országos átlagot meghaladta. Megjegyezte: a Balatonon a július és augusztus kereslet szempontjából a csúcsidőszak, a többi hónapban a szállodák kihasználtsága sokkal alacsonyabb. A forgalom bővülése ebben a két hónapban 8-10 százalék között volt, a növekedés mértéke kissé elmaradt az év első felében tapasztalttól.

Lassultak a szállodafejlesztések

Országosan a hotelek átlagos kihasználtsága júliusban 62,1 százalék, augusztusban 68,1 százalék volt, a tavalyinál 1,5 százalékponttal magasabb. A bevételek a nyári hónapokban mintegy 10 százalékkal múlták felül a 2013. évit, amiben a forint euró árfolyamának mintegy 5 százalékos gyengülése jelentős szerepet játszott.

hotelszoba szálloda szállás wellnes turizmus 123rfA magyarországi szállodák kapacitása 2014 augusztusban összesen 59 391 szoba volt, a tavalyival azonos. A stagnálás véleménye szerint részben a szállodai fejlesztések lassulásával magyarázható. A másik okként említette, hogy nyáron megjelennek a kínálatban szezonálisan, rövid ideig nyitva tartó szálláshelyek – iskolai kollégiumok – is, amelyek az év további részében nem az idegenforgalmat szolgálják.

Válság előtti szinteken az ágazat

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a hazai szállodákban jelentkező összes vendégéjszaka 41 százaléka, az összes szállodai árbevétel 51 százaléka, a szobaárbevétel 46 százaléka a budapesti hotelekben realizálódott 2014 első nyolc hónapjában.

Az idei, augusztus végéig rendelkezésre álló adatok alapján arra lehet következtetni a főtitkár szerint, hogy folytatódik a forgalom növekedése a következő három hónapban is. A szobafoglaltság idén az első nyolc hónapban 51,9 százalékos volt, ami 1,9 százalékponttal magasabb az előző évinél, a 16 028 forintos átlag bruttó szobaár pedig 6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mértet. Ezek a szállodai mutatók idén a 2007-es, válság előtti értéket biztosan meg fogják haladni, de az inflációt – a költségemelkedést – a növekedés ellenére még nem tudta ledolgozni az ágazat – mondta.