2024 április 19

Cameron: örökre szólhat az igen

Negatív kampány a függetlenség ellen

David Cameron, aki a kelet-skóciai Aberdeen városában tartott szenvedélyes hangvételű beszédet a brit unió fenntartása mellett, határozott ígéretet tett arra, hogy Skócia „példátlan mértékben kiszélesített” további önrendelkezési jogokat kapna már jövőre, ha a csütörtöki népszavazáson az elszakadás ellen voksol.

Cameron ugyanakkor részletesen vázolta a függetlenség lehetséges negatív következményeit is, egyenes utalást téve sok egyéb mellett arra, hogy a skótok elveszítenék brit állampolgárságukat és útlevelüket. A kormányfő szerint Skócia elszakadása esetén a külföldön utazgató skótok nem számíthatnának automatikusan a brit nagykövetségek segítségére, Skócia és Anglia határa pedig „nemzetközi határrá” válnék, amelyen már nem lenne olyan könnyű az átkelés, mint most.

Cameron megerősítette azt a hivatalos brit kormányzati álláspontot is, hogy függetlenné válása esetén Skócia nem használhatná tovább a fontot fizetőeszközéül. Hozzátette: a skótok által felvett ingatlanhiteleknek több mint a fele egyik napról a másikra „egy külföldi ország bankrendszere” által folyósított hitellé válna, a kamatokat pedig már nem a Bank of England – a brit jegybank – határozná meg, és a Bank of England elveszítésével Skócia elveszítené a központi bank által biztosított stabilitást és biztonságot is.

Elhagyják Skóciát a nagybankok

A brit kormányfő nem hagyott kétséget aziránt sem, hogy Skócia függetlenné válása esetén London nem segítené ki többé a skót nagybankokat újabb pénzügyi válság esetén. Cameron kijelentette: ha azok a bankok, „amelyek egyáltalán Skóciában maradnának”, ismét bajba kerülnének, talpra állításuk költségeit a skót adófizetőknek egyedül kellene állniuk.

skócia skot dudasok gazdasagtv 140910A két legnagyobb skóciai székhelyű bank, a Royal Bank of Scotland (RBS) és a Lloyds-csoport a pénzügyi válság kirobbanása után csak a brit kormány hatalmas költségvetési tőkeinjekciói segítségével menekült meg a teljes összeomlástól. E befektetések nyomán a brit államnak az RBS-ben 80, a Lloyds-csoportban 24,9 százalékos részesedése van.

A két skót nagybank – több más skóciai pénzügyi szolgáltatóval együtt – már jelezte, hogy készenléti terveket vázolt fel székhelye áttelepítésére Skóciából Londonba, ha Skócia elszakadna Nagy-Britanniától. A skót pénzintézeteknek elsősorban azért kellene angliai központtal bejegyzett jogi személyként is megjelenniük Skócia függetlenné válása esetén, hogy ne veszítsék el a Bank of England likviditási garanciáit.

Örökre szóló döntés?

Hétfői beszédében Cameron arra kérte a skót választókat, hogy ne a brit kormánnyal szembeni elégedetlenségüknek adjanak kifejezést a csütörtöki függetlenségi népszavazáson. „Ha engem nem kedvelnek, én sem leszek örökké miniszterelnök, és ha a kormányomat nem szeretik, ez a kormány sem lesz örökké hatalmon, ha azonban Skócia az elszakadás mellett dönt, az örökre szóló döntés lenne” – érvelt a brit miniszterelnök.

Brit alkotmányjogi szakértők ebben mindazonáltal nem ennyire biztosak.

Robert Hazell professzor, a tekintélyes University College London (UCL) egyetem alkotmányjogi tanszékének vezetője a népszavazás utáni lehetséges fejleményekről újságíróknak tartott minapi londoni elődadásában kijelentette: nem kizárható az a forgatókönyv, hogy a függetlenségpártiak győznek ugyan, de csak nagyon csekély többséggel, és a skót lakosság a referendum utáni tárgyalásokon összeálló szétválási feltételrendszer láttán később meggondolja magát. A UCL professzora szerint ebben az esetben reális lehetőségként merülhetne fel egy újabb népszavazás megtartása 2-3 éven belül.