2024 március 29

Csökken a globális hitelkereslet

usa szabadsag szobor gazdasagtv 140606A nemzetközi hitelminősítő prognózisa szerint a cég által szuverén adósosztályzattal ellátott 129 ország 2015 egészében bruttó 6700 milliárd dollárnak megfelelő értékű új, hosszú lejáratú hitelt vesz fel kereskedelmi forrásokból, 5,7 százalékkal – 404 milliárd dollárral – kevesebbet, mint tavaly.

Esések mindenütt

Az S&P elemzői szerint az idén is az Egyesült Államok és Japán lesz a legnagyobb szuverén hitelfelvevő: ez a két ország a prognosztizált bruttó összeg 56 százalékát veszi fel.

Ugyanakkor az amerikai és a japán szuverén hitelkereslet várhatóan 4, illetve 5 százalékkal csökken az idén.

A dollárban számolt új szuverén hitelfelvétel értéke a Standard & Poor’s előrejelzése szerint az euróövezetben 20 százalékkal – 224 milliárd dollárral – zuhan az idén. A hitelminősítő londoni elemzői hangsúlyozták ugyanakkor, hogy ennek legnagyobb részét a kétoldalú árfolyam-dinamika adja, az S&P jelenlegi prognózisa szerint ugyanis az euró az idén 16 százalékkal gyengül a dollárhoz képest.

aaa hitelminősítés 123rfÚj igények

A 2015 egészére várt globális bruttó szuverén hitelfelvétel hozzávetőleg kétharmada, 4500 milliárd dollár a lejáró hosszú távú kötelezettségek refinanszírozását szolgálja, így a nettó új hiteligény várhatóan 2200 milliárd dollár lesz; ez az S&P által adósosztályzattal ellátott 129 ország összesített hazai össztermékének 2,9 százaléka – áll a cég csütörtöki londoni előrejelzésében.

A Standard & Poor’s számításai szerint mindezek alapján a kereskedelmi forrásokból felvett globális bruttó szuverén hitelállomány 2015 végéig 1,7 százalékkal 44 300 milliárd dollárnak megfelelő szintre emelkedik.

A ház becslése alapján e kötelezettségállományból 12 százalékkal részesülnek a lehetséges legjobb, „AAA” besorolással nyilvántartott szuverén adósok. Az ennél egy fokkal gyengébb, de még mindig igen magas, „AA” besorolású adósokra jut a legnagyobb rész, 67 százalék, tekintettel arra, hogy a két legnagyobb hitelfelvevő, vagyis az Egyesült Államok és Japán is ebben a sávban van az S&P listáján.

A hitelminősítő előrejelzése szerint a nem befektetési ajánlású „BB” osztályzati sávba sorolt államadósokra – ebbe a kategóriába tartozik az S&P nyilvántartásában Magyarország is -, illetve az ennél gyengébb osztályzatú szuverén adósokra 4,8 százalék jut az idei évre várt globális bruttó államadósság-tömegből.