Davos megítélése mindig is erősen ambivalens volt. Nyilvánvalóan nem alaptalan a cinikus hozzáállás, ha arról van szó, hogy a világ leggazdagabb üzletemberei, illetve a világgazdasági és világpolitikai elit magángépek hadával gyűlik össze egy svájci üdülőparadicsomban, hogy megvitassa többek között a klímaváltozás vagy az egyenlőség problémáit. Mindazonáltal a közvélemény és az elemzők számára Davos rendkívül hasznos kiindulási pontként szolgálhat az év elején ahhoz, hogy kiderüljön, a világ vezetői milyen lehetőségekkel és kockázatokkal számolnak az elkövetkező időszakra nézve.

Európa: rakéták és reformok

Az idei Világgazdasági Fórumot jelentős várakozások előzték meg, de a hét legnagyobb érdeklődését természetesen az EKB kamatdöntése, és a kötvényvásárlási program (QE) elkezdésének bejelentése váltotta ki a vasárnapi görögországi előrehozott választások mellett. A legnagyobb kérdés talán nem is az volt, hogy az EKB valóban beindítja-e a klasszikus mennyiségi lazítást, hanem hogy milyen mértékben, és milyen hosszabb távú hatásokkal teszi ezt. Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója Davosban meg is jegyezte, hogy a piacok olyannyira készültek arra, hogy az eurózóövezeti mennyiségi enyhítés (QE) tulajdonképpen már a bevezetése előtt működött. A Fórum legfontosabb dilemmája ebből adódóan az volt, hogy a hatalmas likvid tőke milyen veszélyekkel és lehetőségekkel jár Európában és az egész világon. Európa pedig az egyik legfontosabb terepe annak az „új globális összefüggésrendszernek”, amely az idei összejövetel alaptémáját adta.

A vélemény, hogy Európának megfelelő és hatékony strukturális reformokra van szüksége, szinte már közhelynek számít. Ami azonban most lényegesen megváltozott, hogy az EKB úgy sütötte el a legerősebb fegyverét, hogy az alacsony olajárral együtt valóban megnyílhat a lehetőség az európai gazdaságpolitika újragondolására. Davosban olyanok álltak ki az európai reformok mellett, mint Wolfgang Schäuble, német és George Osborne, brit pénzügyminiszter, valamint Mark Carney, a Bank of England kormányzója, illetve Larry Summers, a Clinton kormány egykori pénzügyminisztere. A legerősebben talán Summers fogalmazott, aki úgy látta, az eurózóna valódi problémája, hogy nincs elégséges akarat a közös megoldásokhoz – bírálva ezzel a valutaövezet közös gazdaságpolitikájának hiányát. Carney emellett arra figyelmeztetett, hogy hatalmas hiba volna a túlzott likviditás csapdájába esni, mivel a monetáris politika önmagában még nem megoldás. A jegybankelnök kijelentette, komoly figyelmet kell fordítani az európai QE-t követő tőkemozgásokra, mivel ezek a pénzügyi rendszer egészének tesztjét jelentik.

A gazdagok és a többiek

Jó ideje meghatározó téma, hogy a világ vezető jegybankjai által a gazdaságba pumpált hatalmas likvid tőke mennyiben növeli az egyenlőtlenséget azzal, hogy felnyomja az eszközárakat, miközben a gazdaságélénkítő hatások vagy másodlagosak, vagy igen gyengék. Amellett, hogy a kötvényvásárlási programok hatékonyságával kapcsolatos kérdések az EKB akciójával még fontosabbak lehetnek, az egyenlőtlenség problémáját erős vita övezte Davosban. Ennek elsődleges oka, hogy a társadalmi feszültségek fűtése mellett az egyenlőtlenség az aggregált keresleteket is visszafogja, gátolva ezzel a növekedést.

Míg Nouriel Roubini, az NYU tanára és a Roubini Global Economics elnöke vagy Paul Singer, az Elliott Management Corporation hedge fund alapítója amellett érveltek, hogy a pénzpumpák bevetésekor meghatározó fontosságú az egyenlőtlenség, Anthony Scaramucci, a SkyBridge Capital alapítója úgy vélte, a kérdés háttérbe szorulhat, amint az erőteljes növekedés és a befektetések visszatérnek a világgazdaságba.

További lényeges probléma, hogy miként alakul az egyenlőtlenség az olyan hatalmas feltörekvő piacokon, mint Kína vagy India. Miközben ugyanis ezen országokban az elmúlt években milliók szakadtak ki a mélyszegénységből, a Világgazdasági Fórum és az Oxfam friss jelentései is arra utalnak, hogy globálisan romlik a helyzet. Ráadásul a napokban a kínai állami média is arról számolt be, hogy a világ második legnagyobb gazdasága számára kritikus társadalmi kérdéssé vált az egyenlőtlenség, amely úgy tűnik, egyre jobban konzerválódik. Mindez pedig nem választható el attól a trendtől, hogy miközben Kínában a bérek növekednek, a 2006 óta meredeken emelkedő ingatlanárak csak szélesebbre nyitották az ollót gazdagok és szegények között.

Kínának tehát alkalmazkodnia kell ehhez az új helyzethez, és – ahogy Roubini is kiemelte – Indiára is ez a feladat vár a jövőben. A közgazdász hangsúlyozta, hogy India az alacsony bérek miatt még igen vonzó a befektetők számára, de az ázsiai óriásnak fel kell készülnie ennek megváltozására.

A Világgazdasági Fórum szerint 2015-ben a következő 10 téma (fontossági sorrendben) határozhatja meg a világot:

1. Súlyosbodó jövedelmi egyenlőtlenség

2. Növekedés magas munkanélküliség mellett

3. A vezetések hiányosságai

4. Fokozódó geostratégiai versengés

5. Gyengülő képviseleti demokrácia

6. Emelkedő légszennyezettség a fejlődő országokban

7. Növekvő számú súlyos időjárási események

8. Erősödő nacionalizmus

9. Növekvő vízhiány

10. Az egészség növekvő szerepe a gazdaságban

Világmegváltó technológia?

Az egyenlőtlenségtől elválaszthatatlan téma a technológia fejlődése, és ezt jól mutatja, hogy Davosban külön panelbeszélgetést is rendeztek „Inkluzív növekedés a digitális korban” címmel. Egyértelműnek tűnik ugyanis, a technológiai fejlődés következtében egyrészt munkahelyek milliói szűnhetnek meg, másrészt azonban óriási lehetőségek és erőforrások szabadulnak fel. A strukturális reformok pedig ezen a területen is elengedhetetlenek.

A szakértők egyetértettek abban, hogy a globális hálózatok rendkívüli lehetőségeket rejtenek magukban a világ összekapcsolásával, miközben bizonyosan meg kell küzdeni a biztonság és a magánélet kapcsán felmerülő problémákkal és konfliktusokkal. Emellett abban is összhang volt, hogy jelentős átalakításokra van szükség az oktatási és infrastrukturális rendszerekben, hogy a társadalmak a maguk egészében legyenek képesek alkalmazkodni az új kor kihívásaihoz.

Noha a technológiai fejlődést erős és konszenzusos optimizmus övezte, a résztvevők döntő többsége úgy vélte, a következő néhány évben az egyenlőtlenség itt is inkább nőni fog.

Vezetői válság

Miközben Davosban nagyjából egyetértés volt azt illetően, hogy Európa jelenlegi válsága (élen a magas munkanélküliséggel) strukturális eredetű, a globális vezetői krízis ügye összetettebb vitát generált.

Összefoglalva a különböző beszélgetéseket, egy igen ellentmondásos kép rajzolódik ki. Egyfelől az látszik, hogy – miként Scaramucci megfogalmazta – monetáris és fiskális szinten is az állami beavatkozások korát éljük az Egyesült Államoktól, Európán és Kínán át Japánig, mindazonáltal a társadalmak egyre jobban kiábrándultak a vezetőikből. A gazdasági válság következtében pedig nemcsak a politikai elit veszített a hiteléből, de az „igazságos piac” eszméje is hatalmas pofont kapott.

A Világgazdasági Fórum saját, decemberben publikált felmérése azt mutatta, hogy a válaszadók 86 százaléka szerint vezetői válság van manapság a világban. Csak Európában a megkérdezettek 55 százaléka „egyetértett” ezzel a megállapítással, míg 30 százalék „nagyon egyetértett”. Észak-Amerikában ez az arány 57 és 35 százalék volt.

Az egyre erősödő rendszerkritikus, illetve nacionalista pártok és mozgalmak megerősödése jól mutatja, a strukturális reformok nemcsak az államok és piacok viszonyában elengedhetetlenek – például megfelelő szabályozások révén –, de a társadalmak és a politika összefüggésében is.

Merre tovább?

Az idei davosi reformláz persze felveti a kérdést, meddig tarthat ki a lelkesedés. Amennyiben Európa elkezdene erőteljesen talpra állni, vajon kitart a strukturális átalakítások iránti igény? Vajon az államok és a meghatározó vállalatok képesek lesznek hatékonyan fellépni a klímaváltozás ellen, vagy ez a következő években is csak retorikai harc marad?

A legfontosabb kérdés azonban az, hogy a gazdasági és politikai elit képes-e az átalakítások útján helyreállítani a társadalmi bizalmat. Egyelőre úgy tűnik, két út áll a világ előtt: a jelenlegi helyzet hosszú távú fenntartása, halogatott reformokkal és elhúzódó társadalmi feszültségekkel és várhatóan környezeti katasztrófákkal, vagy kialakulhat a gazdasági és politikai szereplők legszélesebb körű újfajta együttműködése, amelyhez erős alapot szolgáltathatnak a technológiai fejlesztések.

Az idei davosi beszélgetéseken az volt érezhető, hogy a többség az utóbbi lehetőséget választaná, noha ennek hatékony kivitelezése jelentős fejtörést okoz. A Világgazdasági Fórum erős alaphangot adott a 2015-ös évnek. Hamarosan kiderül, mindebből megvalósul-e valami, vagy Davos ismét csak egy hatalmas parti volt.