2024 április 18

Durvul az orosz-ukrán konfliktus, de a piacot nem érdekli

Európai katonákat kér Ukrajna

Nagyszabású katonai segítséget kért Ukrajna csütörtökön az Európai Uniótól a „leplezetlen orosz invázió” miatt.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzőstábja közölte, hogy a legutóbbi hadszíntéri fejlemények és a várható hosszabb távú makrogazdasági hatások – főleg az ukrán gazdaság valószínűsíthető mély recessziója – miatt a cég az általa vezetett globális felzárkózó piaci kötvényindex (EMBIG) modellportfolióján belül kisebb mértékű alulsúlyozásúra változtatta az ukrán és az orosz szuverén adósságra szóló befektetési ajánlását az eddig érvényben volt piaci súlyozás helyett.

Indoklásukban megerősítették meredeken lefelé módosított új előrejelzésüket, amely szerint az ukrán hazai össztermék (GDP) az idén 7,8 százalékkal, jövőre 5,2 százalékkal zuhan.

A ház korábban 5,7, illetve 1,1 százalékos GDP-visszaesést várt az ukrán gazdaságban erre a két évre.

Meredeken zuhan az ipar

ipar_termelés_gyár_123rfA cég elemzői szerint már a júliusi reálgazdasági aktivitási adatok az ipari termelés meredek zuhanását jelezték a harcoktól sújtott luhanszki és donyecki ipari térségben, és az összecsapások augusztusban még hevesebbé váltak. A két kelet-ukrajnai régió ipari infrastruktúrája olyan súlyos károkat szenvedett, hogy valószínűtlen a gyors helyreállítás, emellett a luhasznki és a donyecki térség lakosságának jelentős része is elmenekült.

A kiterjedt infrastrukturális károk és a két térségből elindult hatalmas menekülthullám miatt akkor is csak a helyi gazdaság lassú élénkülésére lehetne számítani, ha a helyzet stabilizálódik – hangsúlyozták a JP Morgan elemzői.

A ház nem számol az ukrán államadósság rövid időn belüli kényszerű átstrukturálásával, mivel a következő tizenkét hónapban Ukrajnát mérsékelt összegű külső fizetési kötelezettségek terhelik. A JP Morgan szerint ugyanakkor jelentősen nőtt annak a valószínűsége, hogy 2015-ben már szükség lesz az ukrán adósságtörlesztés átrendezésére.

Ukrajnában más londoni házak is súlyos recessziót várnak az idén

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének új, szintén jelentősen rontott előrejelzése szerint a ház számítási modellje arra mutat, hogy az ukrán GDP az idén 8 százalék körüli mértékben csökken. Egy ennél borúlátóbb forgatókönyv esetén – amely az export nagyobb mértékű visszaesésével és a szekvenciális fellendülés kezdetének halasztódásával számol – az ukrán GDP-érték 10 százalékkal is zuhanhat az idén a GS számításai szerint.

Az oroszok sem járnak jobban

vlagyimir putyin oroszország gazdasagtv 140718Más londoni elemzőcégek az orosz gazdaságban is rendkívül gyenge teljesítményt várnak hosszú távon.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai az orosz növekedési kilátásokról összeállított új tanulmányukban közölték, hogy számításaik szerint az egyensúlyos orosz költségvetéshez jelenleg 105 dolláros olajár szükséges. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az orosz exportban meghatározó súlyú uráli nyersolajféleség hordónkénti ára a júniusban mért 114 dolláros átlagról mára 100 dollár alá csökkent.

A cég szakérőinek becslése szerint minden 10 dollárnyi olajárcsökkenés csaknem 25 milliárd dollárral – az éves orosz hazai össztermék 1,2 százalékával – csökkenti az orosz exportbevételeket, és 20 milliárd dollárral – a GDP-érték 1 százalékával – a költségvetés bevételeit.

A következő években sem számíthat bővülésre Moszkva

A Capital Economics jelenlegi előrejelzése az, hogy az uráli nyersolajtípus egységára 2015 végére 85 dollárig csökken. A cég elemzése szerint az olajárak csökkenése az orosz gazdaság egyik kulcsfontosságú jövedelemforrását apasztja, és ha tartós jelenséggé válik, az valószínűleg a hazai keresletet is gyengíteni fogja.

Mindezt egybevetve valószínűtlen, hogy az orosz gazdaság a következő 5-10 évben képes lenne évi 1-2 százaléknál nagyobb ütemű növekedésre – jósolták a Capital Economics londoni közgazdászai.