2024 április 19

Együtt örülhetünk a KSH adatoknak

A kereskedelmi szálláshelyek februári vendégforgalmi adatai a tavalyi rekordévhez viszonyítva markáns, 10-20 százalék körüli növekedést mutatnak. Ugyan a január és a február a kisebb forgalmú hónapok közé tartozik, de a vendégéjszakák száma és a szállásdíjbevételek növekedése optimizmusra ad okot az idei évet illetően – írta közleményében az NGM a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett adataira reagálva.

Új trend van kibontakozóban

szalloda-szállás szoba hotelAz NGM kiemeli, hogy tavaly hat év után először javultak egyes jövedelmezőségi mutatók az idegenforgalomban, és mind az egy kiadható szobára jutó szobaárbevétel (RevPAR), mind az átlagos szobaár meghaladta a válság előtti, 2007-es szintet. A tárca szerint 2014 első két hónapjának adatai alapján abban lehet bízni, hogy a jövedelmezőségi mutatók tavalyi javulása egy tendencia kezdetét jelentik, és nem csak átmeneti jelenségről van szó.

A szállodákban az idén január-februárban a bruttó RevPAR 5528 forint volt, ami 15,1 százalékkal magasabb, mint tavaly ugyanekkor, a 2007-es értéket pedig 13,4 százalékkal haladja meg. A szállodai szobák bruttó átlagára január-februárban 14 719 forint volt, ami 7,4 százalékos növekedés a tavalyi adatokhoz képest és 11,2 százalékkal magasabb a 2007. évi adatoknál – írták a közleményben.

Az idei év első két hónapjában 934 ezer vendég 2,2 millió éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeinken. Előbbi 14,2 százalékos, utóbbi 12 százalékos növekedés 2013 azonos időszakához képest. A szállásdíjbevételek még dinamikusabban, 17,6 százalékkal nőttek, ezen belül a belföldiektől származó szállásdíjbevétel közel 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Folytatódott a tavalyi évben kirajzolódott trend, a belföldi turizmus növekedési üteme meghaladja a beutazó turizmusét.