2024 március 28

Elfogadták a képviselők a 2013-as zárszámadást

A képviselők 116 igen szavazattal, 31 nem ellenében, 13 tartózkodással hagyták jóvá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előterjesztését.

A zárszámadás alapján a tavalyi makrogazdasági folyamatok kedvezőbbek voltak a vártnál és az Európai Unió átlagánál is. A bruttó hazai össztermék a 2013-as költségvetés készítésekor feltételezett 0,9 százalékhoz képest gyorsabban, 1,1 százalékkal bővült. Az infláció alacsonyabb volt a tervezettnél, átlagosan 1,7 százalékkal nőttek az árak 2013-ban. Az Európai Unió módszertana szerint számított adósságráta 79,8 százalékról 79,2 százalékra mérséklődött. Az államháztartás uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánya 2,2 százalék volt tavaly.

Az ÁSZ korábbi jelentésében megállapította: a 2013. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott, a törvényjavaslatban szerepeltetett adatok megbízhatóak.

A kormány korábban a költségvetési stabilitás és a gazdasági fordulat évének nevezte 2013-at. A kabinet álláspontja szerint ugyanis a költségvetési fegyelemnek köszönhetően a tavalyi már a harmadik olyan év volt, amikor a költségvetési hiány 3 százalék alatt maradt. Magyarország 2013 júniusában kiszabadult a túlzottdeficit-eljárás alól, augusztusban pedig idő előtt visszafizette az IMF-hitelt – hangsúlyozta a nemzetgazdasági tárca a zárszámadás értékelésekor. Kiemelték: mindezt úgy sikerült elérni, hogy az ország gazdasági növekedési fordulatot hajtott végre, a gazdaság tartós növekedési pályára állt, az államadósság, valamint a családok és a munkavállalók terhei is csökkentek.

Az ellenzéki frakciók ugyanakkor kritikával illették a tavalyi költségvetést, vezérszónokaik elsősorban az államadósság mértékét kifogásolták.