2024 március 28

Ellenőrzik a végrehajtókat

Szekér Judit kiemelte: egészséges egyensúlyt kell kialakítani a végrehajtást kérők és az adósok jogai és kötelezettségei között, ezért a végrehajtásnak úgy kell működnie, hogy az állam felügyelete megfelelően érvényesüljön. Úgy vélte, a tisztességes és átlátható végrehajtói működés felé tett jelentős lépés, hogy március elsejével a végrehajtók felügyeletét, a végrehajtás ellen benyújtott panaszkezelések ellenőrzését az Igazságügyi Hivatal látja el, átvéve mindezt a kamarától.

Eddig a végrehajtók saját magukat ellenőrizték, és máig nem fogadott el etikai kódexet a végrehajtói kamara. Szekér Judit szólt arról is, hogy a kamarának lesz etikai kódexe, amelyet már a pénteki választmányi ülésen elfogadhatnak. Hozzátette ugyanakkor, hogy az etikai kódexet – amely inkább általános érvényű lesz – ki kell egészítenie a felügyeleti rendszernek, s ez utóbbinak kell megmutatnia, mi az elfogadható megoldás egy-egy esetben.

2016-ra újulhat meg teljesen a végrehajtói rendszer, a felügyeleti rendszernek addig még „fel kell pörögnie”, az első eredmények azután lesznek érzékelhetőek, hogy felvették a megfelelő szakembereket, akik elkezdik az ellenőrzéseket. A miniszteri biztos szerint a teljes végrehajtói szervezeti rendszert át kell tekinteni, így például azt, hogy a kamara jogosítványai megmaradnak-e, visszakapja-e azokat, amelyeket most ő gyakorol miniszteri biztosként. Hozzáfűzte: fel kell mérni, hogy az ügyszám alapján, melyik területen, hány végrehajtóra van szükség.