2024 április 19

Előnybe hozzák a kistermelőket?

Zsigó Róbert a Magyar Ízek Húsvéti Vásárát beharangozó sajtótájékoztatón emlékeztetett: a kormány 2010 után olyan intézkedéseket, jogszabály-módosításokat hozott, amelyekkel könnyítette a kistermelői tevékenység végzését, a kistermelői piacok létrejöttét. E piacok száma már megduplázódott, 214 működik az országban – tette hozzá.

Az államtitkár felhívta a figyelmet: amellett, hogy a szaktárca szeretné növelni a fogyasztói tudatosságot, a tematikus év fontos programjának tartja azt is, hogy a kistermelők szakmai ismereteit bővítse. Ezért az FM a termelők számára létrehoz egy on-line tudásbázist, valamint szakmai fórumokat szervez az ország számos pontján. A fogyasztóknak, a termelőknek, a helyi piacok üzemeltetőinek szóló honlap is megkezdte működését, valamint a kezdeményezés facebook profilján is folyamatosan frissülő információkhoz juthatnak az érdeklődők.

Spányik Péter, a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketig Vezérigazgatóságának irodavezetője elmondta: kiemelt figyelmet kívánnak fordítani a magyar sertéshús népszerűsítésére bel- és külföldön egyaránt. Szeretnék ha a kampány segítségével nőne a magyar sertéshús ismertsége és keresettsége. A kampányra 30 millió forint áll rendelkezésre – mondta az irodavezető, hozzátéve, hogy nemcsak belföldön, hanem Magyarország határain túl is szerveznek rendezvényeket a magyar sertéshús népszerűsítésére. Példaként hozta Szerbiát és Hong Kongot. A kampány arca: Erdei Zsolt („Madár”) Európa- és világbajnok ökölvívó.

Pap Krisztián, a Magyar Ízek Alapítvány létrehozója, a Magyar Ízek Alapítvány Húsvéti Vásárának szervezői nevében elmondta: a Millenárison a hétvégén – péntektől vasárnapig – 120 termelő mintegy kétezer kézműves termékkel várja az érdeklődőket.