2024 április 20

Eltűntek a befektetők a pesti parkettről?

A BÉT hétfői közleménye szerint az azonnali piac forgalma 2015 januárjában 141,5 milliárd forint volt, ebből a részvényeké 132,5 milliárd forintot tett ki. A közlemény kiemeli, hogy a strukturált termékek – warrantok és certifikátok – teljesítménye kiemelkedő volt az év első hónapjában: a 7,5 milliárd forintot meghaladó havi forgalom több mint másfélszerese a 2014. decemberi értéknek, az így kialakult 378 millió forintos napi átlagforgalom pedig kimagasló értéknek számít.

A származékos piacon nőtt a forgalom januárban, a megkötött közel 1 millió darabos kontraktus árfolyamértéke meghaladta a 305 milliárd forintot, ez az előző hónaphoz képest 36,2 százalékos bővülés. Ezen belül a határidős deviza termékek forgalma több mint 77 százalékkal volt magasabb, mint decemberben, összesen 272 milliárd forintnak felelt meg.

A brókercégek forgalmi rangsorában januárban az Erste Befektetési Zrt. végzett az első helyen, 43,2 milliárdos részvénypiaci forgalmával az ügyletek összértékének 16,3 százalékát bonyolította. Második helyen a állt 15,8 százalékos részesedéssel, majd az Equilor Befektetési Zrt. következett 14,3 százalékkal. Negyedik és ötödik helyre a Concorde Értékpapír Zrt. és a KBC Securities Magyarországi fióktelepe kerültek, 12,7 és 8,8 százalékos piaci részesedéssel.