2024 március 28

Elvesztheti versenyképességét a vízi áruszállítás

Szalma Botond, a Mahosz elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaidő kérdése régóta és megfelelően szabályozott nemcsak az uniós vizeken, hanem Szerbiában és Ukrajnában is.

Bencsik Attila, a MBFSZ elnöke pedig úgy vélte, hogy az irányelv automatikus átvétele vagy törvényszintre emelése hátrányosan érintené a belvízi hajózás versenyképességét más közlekedési ágakkal szemben. Hozzátette, hogy ismereteik szerint egyetlen hajózási szervezetet sem vontak be az uniós javaslat előkészítésbe.

A szabályozás hátrányokhoz vezethet

A jelenlegi rendszert a rajnai és a dunai hajózási gyakorlatot jól ismerő szakértők illetve bizottságok előkészítése alapján kinai_vamok_1217alakították ki – közölte Bencsik Attila. Úgy vélte, hogy a magyar szervezetek, a szakma és a hajózási társaságok egyöntetű véleménye, hogy az irányelv egységes európai követését sem a rajnai sem a dunai országokban nem fogják támogatni. Az ugyanis fokozza a más közlekedési ágakkal szembeni versenyhátrányt, és a hajózás részarányának növelésére irányuló európai közlekedéspolitika célkitűzések ellen hat – sorolta. A szabályok alkalmazása csak egységesen oldható meg, hiszen a határátlépő forgalomban a személyzet nem változtatható az éppen érintett ország szabályozásának megfelelően – hívta fel a figyelmet.

A bizottság által ajánlott szabályozás értelmében egyebek között a heti munkaidő nem lépheti túl a 48 órát, naponta minimum 10 óra pihenőidő és évi legalább négy hét fizetett szabadság jár a belvízi közlekedésben foglalkoztatottaknak.

Duplájára nőhet a menetidő

Szalma Botond kifejtette: ha a heti munkaidő nem lépheti túl a 48 órát, akkor például az eddigi 12-14 napos Budapest-Amszterdam út 24-28 napig fog tartani. A napi pihenőidő pedig eddig is adott volt, legalább minimum 10 órában. A 4 hét fizetett szabadság csak munkaszerződéssel alkalmazott hajósoknak járna, de ilyenek a teherhajózásban ma már szinte nincsenek – tette hozzá.

Bencsik Attila és Szalma Botond arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon a „Belvízi Hajók Szemleszabályzata” alapján végezhető hajózási és fuvarozási tevékenység. A személyzet maximális munkaidejét, kötelező pihenőidejét is a hajó üzemmódja határozza meg, amelytől eltérni nem lehet.

A Mahosz elnökének véleménye szerint fontosabb lenne a hajósképzés és az oktatás, valamint a gyakorlati képzés finanszírozásának biztosítása.

Magyarországon a belvízi közlekedésben mintegy háromezren dolgoznak, ám egész Európára vetítve a hajókon dolgozó magyar állampolgárok száma ötezer körül van. A szabályozás a hajós életforma sajátosságai miatt a családtagokra is kihat, ezzel együtt az érintettek köre mintegy tízezerre bővül – tájékoztatott a MBFSZ elnöke.