2024 április 18

Európa csak kullog Amerika után

Az amerikai kereskedelmi minisztérium előzetes becslése alapján 3,5 százalékkal nőtt éves összevetésben az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) az idei harmadik negyedévben. A második negyedévi éves amerikai GDP-növekedés 4,6 százalék volt ugyan, de a harmadik negyedévről szóló, ennél kevésbé robusztus becslés is jobb az elemzői várakozásoknál.

Széles a szakadék

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Capital Economics közgazdászainak csütörtöki előrejelzése szerint az amerikai gazdaság növekedési üteme a 2014 egészére várt 2,3 százalékról 2015-ben 3 százalékra gyorsul. A ház értékelése szerint most már „széles szakadék tátong” az amerikai és az euróövezeti gazdaság teljesítménye között, és a legutóbbi aktivitási adatok arra vallanak, hogy ez a szakadék nem sokat szűkült a negyedik negyedév kezdete óta sem.

usa gazdaság grafikon gazdaságtvA legnagyobb eurógazdaságok november közepe előtt nem ismertetik új GDP-adataikat, de például a belga gazdaság alig 0,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben éves összevetésben. Az euró jelenlegi dollárárfolyama már most tükrözi az euróövezeti gazdaság teljesítményének elmaradását az amerikai gazdaságétól. Ezért nem lenne indokolt egyedül e teljesítménykülönbség alapján az euró árfolyamának összeomlását jósolni, ahogy azt néhány piaci szereplő már megtette – hangsúlyozzák a Capital Economics londoni elemzői.

A ház szerint azonban a kockázatok mindenképpen az euró gyengülésére utalnak, különös tekintettel arra, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) valószínűleg teljes körű mennyiségi enyhítési ciklus elkezdésére kényszerül a defláció növekvő veszélye miatt. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve éppen most jelentette be, hogy a hónap végén lezárja havi kötvényvásárlási ciklusát.

A Capital Economics elemzői azt jósolják, hogy ebben a környezetben az euró 2014 végén 1,25 dollárra, 2015 végére 1,20 dollárra, 2016 végére 1,15 dollárra gyengül.

Előbb emelhet a Fed

Egy másik tekintélyes londoni pénzügyi-gazdasági elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai a harmadik negyedévi amerikai GDP-adatot értékelő csütörtöki elemzésükben azt valószínűsítették, hogy az infláció globális lassulása miatt a Federal Reserve-nek az amerikai gazdasági növekedés erősödése ellenére sem kell feltétlenül már 2015 első felében emelnie irányadó szövetségi kamatcélját.

A CEBR elemzőinek prognózisa szerint az amerikai gazdaság 2015-ben 3,2 százalékkal növekszik, és mindez – a globális inflációs környezetet is figyelembe véve – erőteljes alapokat teremthet ahhoz, hogy a Fed a jövő év második felében kezdje meg kamatpolitikájának normalizálását.