Negatív példa lett Japán

Nincs olyan politikai döntéshozó a világon, aki szeretné, ha az országát Japánnal említenék egy lapon. Ezt nem is lehet csodálni, hiszen az ázsiai ország – bár még mindig a 3. legnagyobb gazdaság a világon – az, amely mára esettanulmánnyá vált a gazdasági szakemberek számára. Japán a példa arra, hogy egy pénzügyi válság mekkora károkat tud okozni hosszú távon egy ország életében.

Majdnem két évtized telt el azóta, hogy a kipukkadt az ingatlanpiaci és részvénypiaci buborék és a japán gazdaság azóta sem tudott teljesen talpra állni. A növekedés még mindig lassú, a vállalatok nem elég versenyképesek és a háztartások fogyasztása is stagnál.

Mi lesz a növekedés ára?

A rideg valóság az, hogy Európa kezd egyre jobban hasonlítani Japánhoz: ez egyet jelent a fájdalmas, hosszantartó hanyatlással. A gyenge növekedési adatok azt mutatják, hogy az euróövezet egy visszaeső korszak közepén van, pont mint a válság utáni Japán.

Az európai GDP 2009 és 2013 között zsugorodott, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint 2019-ig évi 1,5 százalékos lehet a növekedés. A japán GDP 1992 és 2002 között csak két évben tudta meghaladni a két százalékot, így a lassú növekedés miatt egy évtizedet elvesztegettek. Ráadásul a szerény belső kereslet miatt az ázsiai gazdaság erősen exportfüggő lett.

Európában is megfigyelhető ez a folyamat. A kis növekedés miatt az európai fogyasztók visszafogják kiadásaikat, a bankok a hitelkihelyezést, a vállalatok pedig elhalasztják a beruházásaikat. Mindezt tetézi a rendkívül magas munkanélküliség.

Ugyanakkor Japánnal ellentétben az euróövezet országai nem engedhetik meg maguknak, hogy a költségvetési kiadások növelésével élénkítsék a gazdaságaikat. A megugró kötvénypiaci hozamok és a politikai vezetők nyomására több ország is visszafogta költségvetési kiadásait és feláldozták ezért még a növekedést is. Azóta látható, hogy a mérsékelt növekedés leginkább az exportnak köszönhető, ez viszont a törékeny világgazdasági helyzet miatt nem túl biztató.

Megfelelő döntések kellenek!

Más hasonlóság is akad Európa és Japán között: ez pedig a döntéshozók tehetetlensége. Japánban a fellendülést megölte gazdaságot ösztönző, a növekedés új forrásait lehetővé tévő reformokkal szembeni vaskalapos ellenállás. A túl erős bürokrácia és annak védelme elfojtotta az innovációt és a vállalkozói szellemet. Koizumi Junicsiro miniszterelnök a 2000-es évek elején kísérletet tett ugyan több reform keresztülvitelére, ezek azonban rendre elbuktak a politikusok ellenállása miatt.

Bár Európában akad egy-két kormány, amely tiszteletreméltó erőfeszítéseket tesz a reformok véghezvitelére – mint, például a spanyolok, ahol nemrég hirdettek egy beruházási és munkaügyi programot – alapjában véve azonban nem sokkal erősebb az aktivitás. Olaszországban nagyon lassú a folyamat, Franciaországban pedig még el sem kezdődtek a reformok. Az euróövezeti integráció és a közös piac előtt számos akadály tornyosul, amelyet szintén le kell küzdeni.

Defláció fenyeget

Fenyegetést jelent mindezek mellett az alacsony infláció is. Japánt évekig sújtotta a defláció, visszafogta az amúgy is gyenge belső fogyasztást és a beruházási hajlandóságot. A defláció réme most Európát kerülgeti. Júliusban mindössze 0,4 százalékos volt az euróövezeti infláció, amelyhez hasonlóan alacsony értéket 2009 októbere óta nem mértek. Emiatt egyre több elemző fejezi ki aggodalmait.

Ha Európa el akarja kerülni a japán példát, akkor tanulnia kell a hibákból. Először is az Európai Központi Banknak (EKB) agresszíven fel kell lépnie a defláció ellen. Arról lehet vitatkozni, hogy a japán jegybanki lépések elegendőek-e, de úgy tűnik, hogy Mario Draghi nem veszi komolyan a deflációs veszélyt.

Az infláció közelében sincs az EKB által célként kitűzött 2 százaléknak és Draghi túl szorosan fogja a gyeplőt. Azt kell eldönteni, hogyha a kamatok tovább esnek, akkor kell-e olyan mennyiségi lazítás, mint amit a Federal Reserve (Fed) hirdetett Amerikában.

A japán példa azt mutatja, hogy önmagában a monetáris politika kevés a gazdasági ösztönzéshez. Abe Sindzo miniszterelnök ezt felismerve szerkezetátalakító programba fogott: többek között csökkentik a társasági adót, ösztönzik a nők munkavállalását, bérreformot hirdetnek. Lehet hogy mindez későn jött és kevésnek bizonyul majd, de mindenképpen siker, hogy munkahelyeket teremtenek és növelik a versenyképességet.

Ha Európa nem cselekszik – nem nehéz megjósolni – reménytelenül egy Japánhoz hasonló válságspirálba kerülhet. Ez pedig a legrosszabb hír az európai fiatalok számára, akik között már ma is felfoghatatlanul magas szintre szökött a munkanélküliség.