2024 március 29

Ez tehet be igazán Oroszországnak

Kedden 97 dollár (22 800 forint) alá esett az orosz Urals típusú nyersolaj ára. Az orosz költségvetés kiszámításakor ennek az olajfajtának az átlagárát veszik alapul.

93 dolláros olajárral számolnak

Az olaj- és gázkivitel Oroszország költségvetési bevételeinek felét, az exportnak pedig mintegy kétharmadát teszi ki. Az Urals olaj világpiaci árának év közbeni minden 1 dolláros csökkenése 1,4 milliárd dollár (329 milliárd forint) bevételtől fosztja meg a központi kormányzatot.

Két éve döntöttek arról, hogy a költségvetés számításakor hordónként 93 dolláros hosszú távú olajárral számolnak. Az e fölötti bevételeket egy elkülönített állami tartalékalapba irányítják, ahova idén várhatóan 8,3 milliárd dollárnyi rubel kerül. Az alap értéke jelenleg az orosz hazai össztermék (GDP) 3 százalékának megfelelő 87 milliárd dollár, amit alacsony kockázatú nyugati államkötvényekben tartanak. Oroszországnak összesen 470 milliárd dollár értékű arany- és devizatartaléka van, amely megfelelő védelmet nyújt rövid távú gazdasági sokkok esetén.

Elsöpörheti a tartalékalapot az alacsony olajár

Elemzők azonban figyelmeztetnek arra, hogy az olajárak meredekebb csökkenése hosszú távon megrendítheti az orosz gazdaságot. Kiemelték: a tartalékalap egészét elsöpörheti a 85 dolláros világpiaci olajár, amely a költségvetési hiányt a GDP 3 százalékára növeli.

A kormány 2019-ig a GDP 7 százalékára akarja bővíteni a tartalékalapot. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaly figyelmeztette Oroszországot: amíg a 7 százalékos célt el nem éri el, a tartalékok túl alacsonyak egy nagyobb mértékű olajárcsökkenés ellensúlyozására.