2024 április 19

Felszáll az Eurowings

Az első hosszú távú járatok októberben indulnak Dubajba, a Karib-térségbe és Thaiföldre.

A vezérigazgató elmondása szerint újabb piacokat kellett keresniük, hogy fenntartsák a cégcsoport fejlődését, ezért döntöttek a diszkont modellben működtethető, átszállások nélküli (úgynevezertt point-to-point) hosszú távú piacra való belépés mellett. A verseny nagyon erős, emellett az európai piac is átalakul, a közvetlen utazások szegmense pedig egyre erősebb – tette hozzá. A megfelelő üzemeltetési környezet kialakításához felhasználták a csoport másik diszkont cége, a Germanwings tapasztalatait is, a tervek szerint 2017-re nyereségessé válhat az Eurowings.

A társaság kezdetben kettő, majd összesen hét Airbus A330-assal teljesíti hosszú távú járatait, az európai útvonalakon pedig a most szolgáló CRJ-900-asokat Airbus A320-asok váltják. A tengeren túli járatok Kölnből indulnak, Bécsben pedig új bázist hoznak létre. A vezérigazgató kérdésre válaszolva közölte: a Germanwings márka, illetve vezetése megmarad, a gépek átfestése októberig lezajlik, további bázisok nyitását és az útvonalhálózat bővítését folyamatosan vizsgálják.