2024 április 20

Folytatják a sztrájkot az Amazon dolgozói

Joerg Laurenroth-Mago, a ver.di képviselője csak annyit mondott, hogy 2014-ben is lesznek sztrájkok, de azt nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan hol és mikor. Németországban jelenleg is sztrájkol az Amazon dolgozóinak egy része. A cég szerint hétfő óta három telephelyén összesen 1115 ember nem vette fel a munkát. A sztrájknak szombaton lesz vége, de az Amazon szerint a sztrájkolók eddig még nem okoztak fennakadást a beérkező rendelések teljesítésében.

Ünnepek előtt a legjobb sztrájkolni

sztrájkolnak az amazonnálA ver.di azért erre a hétre időzítette a legújabb sztrájkot, hogy a legtöbb kellemetlenséget okozza. Korábbi karácsonyi szezonok során az Amazontól Németországban ugyanis napi 4 millió darab terméket rendeltek meg. Ez másodpercenként 45 darab terméket jelent.

A ver.di szakszervezet több sztrájkot is szervezett 2013-ban, hogy rákényszerítsék a vállalatot, hogy olyan kollektív bértárgyalási egyezményeket fogadjon el, mint amelyek a postai dolgozókra, vagy a kiskereskedelmi szektorban foglalkoztatottakra érvényesek. Az Amazon folyamatosan hangsúlyozta, hogy az alkalmazottaira úgy tekint, hogy a logisztikai szektorban dolgoznak (azaz nem postások vagy eladók), és ezen a szektoron belül átlagon felüli fizetést kapnak.

Az Amazon összesen 9000 embert foglalkoztat Németországban a raktáraiban állandó munkaerőként. A karácsonyi szezon idejére további 14 000 embert vettek fel ideiglenes alkalmazottként.