2024 április 19

Gyenge még Amerika

Janet Yellen ezzel feltehetően arra utalt, hogy indokolt a Fed laza monetáris politikájának a folytatása. Ez azt jelenti, hogy a gazdaságélénkítő célú eszközvásárlások – az úgynevezett „mennyiségi enyhítés” – októberi kifutása után még szükség lesz a csaknem hat éve történelmi mélyponton lévő, zéró közeli amerikai alapkamat fenntartására.

fed 130920Mikorra várható a kamatemelés?

A Fed-elnöknek a Wyoming állambeli hegyi üdülőhelyen kezdődött nemzetközi konferencián elmondott beszédét feszülten várták a piacok szerte a világon. A Fednek azt kell eldöntenie, az amerikai munkaerőpiac javulása és az infláció gyorsulása indokol-e a piac által várt 2015 nyári időpontnál korábbi kamatemelést.

Az intézmény pénzügypolitikai tanácsa, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) legutóbbi, július végi értekezletének jegyzőkönyvéből, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Washingtonban, az derült ki: élesedik az ellentét a kamatemelési ciklus megkezdését sürgető „héják”, és az óvatos „galambok” között. Megfigyelők szerint egyelőre ez utóbbiak vannak többségben, és ebbe a táborba sorolják Janet Yellen Fed-elnököt is.

A „héja” tábor egyik hangadója, James Bullard, a St. Louis-i Fed elnöke pénteken úgy nyilatkozott, már 2015 első negyedévének a végén meg lehetne kezdeni a kamatemelést.

Nehéz dolga van a Fed-nek

A piacok azért is várták feszülten Yellen beszédét, hogy abban lesz-e elmozdulás a Fed-jegyzőkönyvből kiolvasható állapothoz képest. A Fed-elnök azonban nem tett egyenes utalást a vártnál korábbi esetleges kamatemelésre. Ehelyett azt fejtegette: a válság olyan elváltozásokat eredményezett a munkaerőpiac működésében, hogy a Fednek nagyon nehéz megítélnie, egyáltalán milyen messze jár az amerikai gazdaság a Fed hivatalos céljától, a teljes foglalkoztatottságtól.

Janet Yellen a munkapiaci negatívumok között említette, hogy magas a hat hónapnál hosszabb ideje állástalanok aránya, és megismételte, hogy sokan vannak azok, akik részmunkaidőben dolgoznak, pedig teljes munkaidőben szeretnének.

Beszéde végén ugyanakkor a Fed-elnök megjegyezte: a monetáris politika „nincs kőbe vésve”. Ha a munkaerőpiac a vártnál gyorsabban javul vagy az infláció a vártnál nagyobb ütemben gyorsul, akkor a tervezettnél hamarabb jöhet a kamatemelés, és ugyanígy, ha a gazdaság teljesítménye csalódást kelt, és lelassul a közeledés a jegybank célszámaihoz, akkor a laza monetáris politika folytatása fog tükröződni a kamatokban – mondta beszédében Janet Yellen, az amerikai jegybankrendszer elnöke.