2024 március 29

Gyengülő forint, recesszióba csúszó Európa – ez várhat ránk

ipar_gtvBeindul a fogyasztás?

Az elmúlt negyedév során többnyire a várakozásainknak megfelelően alakult a magyar gazdaság helyzete. A gazdaság lendülete kissé visszafogottabb volt, ami a következő negyedévben is kitarthat – mondta el Háda Bálint elemző. Kérdéses azonban, hogy sikerül-e élénkülnie a lakossági fogyasztásnak, illetve, hogy a versenyszféra talpra tud-e állni és új – az állami beruházásoktól elszakadó – fejlesztésekbe kezdeni.

Még mindig jelentős kockázatot jelent az államadósságunk alakulása, bár azon kevés ország közé tartozunk, ahol sikerült az államadósságot csökkenteni. A szint még mindig meghaladja a maastrichti kritériumban foglaltakat.

Az infláció tartósan alacsony szinteken mozoghat, támogatva ezzel a laza jegybanki politikát. Háda Bálint szerint kicsi az esélye annak, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2015 végéig fenn tudja tartani ezt a kamatszintet. A döntést erősen befolyásolja, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mikor kezd kamatemelésbe.

A fokozatosan csökkenő kockázati felár, a visszaeső gazdasági növekedés és a további kamatcsökkentés a forint gyengülésének irányába mutat.

Egyedül Amerika tartja magát

A világgazdasági kilátásokról szólva az elemző elmondta, hogy az Egyesült Államok gazdasági növekedésének motorja az export helyett lassan a belső fogyasztás lesz. Ez annak is köszönhető, hogy az alacsony olajárak miatt csökken a benzin ára, és a lakosság bátrabban költi a pénzét.

A befektetők leginkább azt találgatják, hogy mikor kezd a Fed kamatemelésbe. A legvalószínűbb 2015 május, június lehet a piaci várakozások alapján. A Fed-kormányzók bizakodóak, annak ellenére, hogy a világgazdaság általános lassulását lehetett tapasztalni az elmúlt negyedévben.

Az európai gazdaságot tekintve már nem ilyen szép a kép, itt a legvalószínűbb ugyanis a recesszió kialakulása. Az Európai Központi Bankon (EKB) egyre nagyobb a nyomás, hogy tegyen valamit. Bár Draghi szavai tegnap átmenetileg megnyugtatták a piacokat, és az euró erősödött – mondta el az elemző.

Egyre nő azonban a defláció veszélye és az alacsony olajár sem segíti az euróövezetet. Az EKB ígérete szerint akár államkötvények vásárlásába is kezdhet. Ez viszont nem ösztönzi az euróövezeti országokat a strukturális reformokra, és így továbbra sem kezelik a magas adósságállományt.

Sokáig olcsó marad az olaj

A Quaestor elemzői tartósan alacsony olajárakat várnak, a következő negyedévben akár 10-15 százalékos újabb áresésre is fel kell készülni. Az olajár csökkenése a termelő országokkal szemben a felhasználóknak kedvez.

Háda Bálint felhívta rá a figyelmet, hogy az amerikai palaolaj kitermelése 100 dolláros olajárnál éri meg. A közel-keleti országoknak azért érheti meg rövidtávon az alacsony olajár, hogy minél több palaolaj-kitermelő vállalat csődbe menjen, ezzel csökkentve számukra a konkurenciát.

Emelkednek a gabonaárak, esnek a fémek

Még mindig az eladók uralják a nemesfémek és az ipari fémek piacát. A réz piacán kétszámjegyű árfolyamesés is jöhet. A földgáz viszont drágulhat is, ha Amerikában erősebb lesz a lehűlés.

A gabonaárak akár 10-15 százalékkal is emelkedhetnek az idén látott több éves mélypontról a következő negyedévben.

A legjobb vételi-eladási lehetőségek a Quaestor elemzői szerint továbbra is az egzotikus árupiaci termékeknél vannak. Arra számítanak, hogy drágulni fog a kávé, a cukor és a narancslé, de tovább eshet a kakaó és a gyapot ára.

dollár_pénz_világ_123rfErős marad a dollár

Továbbra is az amerikai dollár erősödése lehet a meghatározó a devizapiacon. A Fed sokkal meredekebb kamatpályát rajzolt fel, mint amit a befektetők várnak. Így jövőre elsőként emelhet kamatot a vezető jegybankok között – vélte Háda Bálint.

Mivel az EKB minden eszközzel megpróbálja gyengíteni az eurót, ezért az eladói oldal lehet a jobb pozíció.

Az euró/forint árfolyam esetében továbbra is gyengülő trend mutatkozik, a forint a 307-310-es sávban mozog. A 310-es szintnél lehet egy megálló az árfolyamban.

Van még növekedési lehetőség

Az Egyesült Államokban tovább szárnyalnak a vezető részvényindexek, a Fed eszközvásárlási programjának októberi lezárása sem rendítette meg a piacokat, az S&P 500 és a Dow Jones is sorra dönti a rekordokat. A következő időszakban érdemes lehet a kiskereskedelmi és az egészségügyi szektorra figyelni – mutatott rá az elemző.

Európában az egészségügyi és a telekommunikációs szektorban lehet fantázia, ezen felül az autóipari szegmensben emeljük még ki. Az EKB gazdaságélénkítő programja kedvezően hathat majd a bankpapírokra is. A német DAX indexet alkotó vállalatok közül a Commerzbank és a Volkswagen papírjaiban látnak jó növekedési potenciált a Quaestor elemzői.

adat elemzés számol laptop 123rfFelemás kép a magyar papíroknál

A Mol kedvező negyedéves számokat közölt legutóbbi gyorsjelentésében, eredményessége a finomítói és kereskedelmi üzletágaknak köszönhető. Az alacsony olajár ellenére is kedvező lehet a vállalat összesített éves eredménye. A Quaestor ezért vételi ajánlást ad a papírra 14 400 forintos célárfolyammal.

A Richterben is látnak lehetőséget az elemzők, a Cariprazine készítmény amerikai engedélyeztetésével kapcsolatos hírek emelhetik a papír vonzerejét.

Több problémával is küzd az OTP Bank, a negyedik negyedéves eredményüket tovább ronthatja a céltartalékolás. Hiába teljesít jól a magyar és a bolgár bank, az ukrán és az orosz leányok miatt negatívak az elemzői várakozások. Így 2014-ben is veszteséges lehet az OTP.

A Magyar Telekom eladósodottsága ismét növekedhet, ezért osztalékfizetésre sem lehet számítani a következő években.