2024 március 28

Hibázott az Enel, bukta a bősi szerződést

A még 2006-ban kötött üzemeltetési szerződés felmondását azzal indokolta, hogy az Enel súlyosan megsértette a szerződést. Robert Fico közlése szerint az Enel nem tette hozzáférhetővé a szlovák kormány számára azokat az információkat, amelyek alapján Pozsony megítélhette volna, hogy a bősi vízierőmű által termelt haszon megosztása – a többségi tulajdonos Enel és a kisebb részvénycsomagot birtokló szlovák állam között „mennyire igazságos.”

Előnytelen a szerződés Szlovákiának

A szerződés megkötését – annak állítólagos előnytelensége miatt – már korábban nehezményezte Robert Fico kormánya, amely 2007-ben bírósági úton is megtámadta azt, eddig sikertelenül.

A privatizáció

Az Enel 2006-ban, 839 millió euróért privatizálta a piacvezető szlovák energetikai cég, a Szlovák Villamosművek (SE) 66 százalékos részvénycsomagját, és így lett a bősi vízierőmű üzemeltetője. Mivel a korábban a Szlovák Villamosművek tulajdonába tartozó bősi vízierőműnek – a hatályos nemzetközi szerződések értelmében – az SE privatizációja után is állami kézben kellett maradnia, ezért tulajdonjogát a magánosítás előtt egy másik állami vállalatra, a Vízgazdálkodási Építési Vállalatra (VHV) ruházták át. A VHV az SE magánosítása után 30 évre szóló szerződést írt alá a bősi erőmű üzemeltetéséről az akkor már az Enel kezében lévő Szlovák Villamosművekkel. E szerződés felmondását jelentette most be a szlovák kormányfő.

Robert Fico emlékeztetett arra, hogy az SE és a bősi erőmű irányítását ma ellátó VHV közötti szerződés alapján a Szlovák Villamosműveknek évi 5 millió eurót kell fizetnie a Vízgazdálkodási Építési Vállalatnak az erőmű karbantartásáért. Megjegyezte, hogy ennek a juttatásnak a jogszerűségét az Enel megkérdőjelezi, és az eddig kifizetett 43 milliót kitevő összeg visszatérítését kéri.

Nyomozás hűtlen kezelés miatt

A szerződés felmondásának előzményeihez a 2007-ben indított érvénytelenítési peren kívül az is hozzátartozik, hogy annak ügyében a szlovák rendőrség is vizsgálatot indított hanyag és hűtlen kezelés bűntettének gyanúja, valamint vállalati adatok meghamisítása miatt. A vizsgálat részeként a rendőrség idén júliusban házkutatásokat tartott és dokumentumokat is foglalt le a Szlovák Villamosművek központjában és vidéki kirendeltségein.

Az Enel idén tavasszal megerősítette, hogy adósságcsökkentő tervei részeként eladná a Wall Street Journal által kétmilliárd euróra becsült SE-ben birtokolt tulajdonrészét. A tulajdonrész megvásárlására MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és a Mol Csoport tagja, a Slovnaft a.s. november 19-én közös, nem kötelező érvényű ajánlatot tett. A részvénycsomag iránt a cseh energetikai művek (CEZ) is érdeklődik, ezt a szándékát a napokban hivatalosan is megerősítette.