2024 április 19

Így végezte idén a munkáját a GVH

A GVH idén mintegy 120 versenyfelügyeleti eljárást indított és nagyjából ugyanennyi ügyet zárt le. Idén is a fogyasztóvédelmi ügyek adták az összes eljárás felét, a lezárt ügyek mintegy 30 százaléka fúziókontrollal volt kapcsolatos, a fennmaradó ügyeket a klasszikus antitröszt – kartellel, erőfölénnyel való visszaéléssel kapcsolatos – eljárások tették ki. A Versenytanács idén mindegy 7 milliárd forint bírságot szabott ki – ismertette az adatokat az elnök.

A GVH a közelmúltban számszerűsítette először tevékenységének társadalmi hasznosságát, vagyis azt, hogy a versenyt védő tevékenysége révén a fogyasztóknál milyen anyagi előny jelentkezett. A hatásbecslés abból a feltevésből indult ki, hogy a GVH fellépése nélkül az érintett termékek, szolgáltatások drágábbak lettek volna. Az eredmény azt mutatja, hogy a fogyasztók legalább 58 milliárd forintot takarítottak meg a GVH működésének köszönhetően, a 2008 és 2012 között lezárt versenykorlátozó megállapodásokkal és erőfölényes visszaélésekkel, valamint fúziókkal foglalkozó versenyfelügyeleti eljárások nyomán – emelte ki az elnök.

Változott a törvényi szabályozás

A versenytörvény módosítása idén július elsején lépett hatályba. Ekkortól az egyszerűbb megítélésű – úgynevezett egyfázisú – fúziós ügyek ügyintézési határideje 45-ről 30 napra csökkent. Az összefonódás pedig nem hajtható végre addig, amíg a cégek nem kapják meg a GVH engedélyét.

Változtak az iratbetekintés és adatkezelés szabályai, továbbá a kartellekkel összefüggő ügyekben a módosítás érintette az engedékenységi politikát is. Ez utóbbi lényege, hogy lehetőséget ad a kartellező vállalkozások számára – a GVH-val való együttműködés esetén – a versenyfelügyeleti bírság alól való teljes vagy részleges mentesülésre.

A titkos kartellek felderítéséhez és megszüntetéséhez fűződő közérdek ugyanis fontosabb, mint a kartell feltárását lehetővé tevő, abban részes vállalkozás megbírságolásához fűződő közérdek – emelte ki a legfontosabb változásokat Juhász Miklós.

Ezek voltak a nagyobb ügyek

A közérdeklődésre számot tartó kartellügyek közé tartozott az, amikor az eljárás alá vontak 2005 és 2007 között az 1000 köbméter feletti Budapest-környéki transzportbeton megrendeléseket előre meghatározott kvóta mentén felosztották, valamint meghatározták a transzportbeton árszintjét is. Ezért a Versenytanács 2,79 milliárd forint bírság megfizetésére kötelezte a vállalkozásokat.

A megyei lapkiadó vállalkozások ellen lefolytatott eljárásában pedig a GVH megállapította: a vállalkozások versenykorlátozó megállapodás kötöttek azzal a céllal, hogy tartózkodjanak az egymás földrajzi területeire történő célzott belépéstől. A kiszabott bírság itt – összesen – 2 milliárd 164 millió forint volt.

Az irodaszer-forgalmazók piacán feltárt kartellügyben, valamint a transzportbeton gyártók kartellezése kapcsán informátori díjat fizetett a versenyhatóság. A díj minden esetben a kiszabott bírság egy százaléka lehetett, így az említett ügyekben 10, illetve közel 28 millió forint kifizetésére került sor a nélkülözhetetlen írásbeli bizonyítékot szolgáltató személyeknek.

A versenyhatóság több esetben büntető eljárást is kezdeményezett. Ilyen volt például az irodaszer forgalmazók piacán feltárt kartell-ügyben tett feljelentés, de a fogyasztók megtévesztése bűncselekmény miatt is két esetben tett feljelentést a GVH. Az egyikre egy üdülési jogot értékesítő vállalkozás magatartása miatt, a másikra pedig a termékek összetételére, egyészségre gyakorolt hatására, testsúlycsökkentésre való felhasználhatósága miatti valótlan állítás miatt került sor.

Gyors az ügyintézés

A GVH 2014-ben több mint 30 – kérelemre indult – fúziós ügy vizsgálatát zárta le. Ezek többsége egyszerűsített ügy volt, valamint két utóvizsgálatot is befejezett a hivatal. Idén három hivatalból indított fúziós ügy volt csak.

Hozzátette: a Global Merger Control Index legfrissebb értékelése a magyar fúziós rezsim hatékonyságát az uniós tagállamok között – Ciprussal megosztva – az első helyre teszi.

A fogyasztó a legfontosabb

A tájékoztatásról szólva az elnök elmondta, hogy a GVH a versenyszabályoknak való megfelelésre vonatkozó tájékoztató, preventív jellegű kampányát „Tiszta verseny, tiszta nyereség” szlogennel még 2012 végén indította el. A www.megfeleles.hu weboldal széles körben nyújt versenyjogi és fogyasztóvédelmi ismereteket, információkat, illetve példákkal is illusztrálja a jogszerű és a jogsértő magatartásokat. A hivatal célja a kampánnyal az, hogy az üzleti élet résztvevői szert tehessenek a versennyel, illetve a versenyjoggal kapcsolatos alapvető ismeretekre.

A fogyasztóvédelem kapcsán pedig azt emelte ki Juhász Miklós, hogy számos eljárásban kiderült: az ígéret tiltott, illetve megtévesztő, vagy megalapozatlan volt. Így például a vállalkozások az egyértelmű tilalom ellenére is feltüntetnek ígéreteket arról, hogy az élelmiszernek gyógyító hatása van. Ezek az ígéretek a sérülékeny, az ígéretre az átlagosnál jóval fogékonyabb fogyasztókat célozták meg.

A GVH vizsgálta az átlagos fogyasztót érintő vállalkozói magatartásokat is, így például azt, amikor az áruházláncok akciója során nem volt készlet, az üdülési jogot értékesítő vállalkozás új jog vásárlásáért a régi megszűntét ígérte hamisan, a mobiltelefonra feltöltött egyenleg „hamarabb járt le”, illetve az internet sebessége nem volt igazolható. A kkv-k jelzése alapján indított eljárásokban derült ki az, hogy ingyen, kipróbálásra, iroda- és tisztítószercsomagot ígértek számukra, de a csomag végül nem volt ingyenes – ismertetett eseteket.